IX. Borbál Év embere a megyében 2014 díjazottja: Szabó Gabriella

Év embere a megyében 2014 díjazottja: Szabó Gabriella

215

A civil zsűri döntése alapján az Év embere a megyében 2014 díjat Szabó Gabriella, a McDonald’s nyíregyházi ügyvezető igazgatója kapja, jelentette be az esemény két főszervezője, Máthé Csaba és Nagy Gábor. A díjakat ünnepélyes keretek között adják át 2015. február 28-án az Egészségügyi Főiskola Zilahi Termében tartandó Év embere gálán, IX. Nyíregyházi Borbálon. 

A két nyíregyházi McDonald’s éttermet üzemeltető Szabó Gabriella idén elnyerte a cég legrangosabb szakmai díját, a nemzetközi Golden Arch Awardot. Az étteremlánc ezzel a díjjal ismeri el a világ legjobb franchise átvevőit. Szabó Gabriella a díjat az Orlandóban rendezett nemzetközi kongresszus előtti gálaünnepségen Don Thompsontól, a McDonald’s elnök-vezérigazgatójától vette át. A díjat több mint 110 országból, több mint 3600 franchise átvevő közül választják ki. Jövőre lesz 20 éve, hogy az egykoron pszichológusként dolgozó üzletasszony lett az első nyíregyházi McDonald’s étteremvezetője, amelyet 1996 óta saját vállalkozásban üzemeltet. Az üzlet 2006-ban a McCaféval bővült, a második éttermet 2001-ben a Bujtosi Városligetben nyitotta. A két étteremben közel 100 foglalkoztat, jelentős részük diákmunkás. 

Az Év embere a megyében 2014 ünnepélyes díjkiosztóját, amely egyben a IX. Nyíregyházi Borbál, 2015. február 28-án, szombaton 19 órai kezdettel rendezik Nyíregyházán, az Egészségügyi Főiskola Zilahi Termében. A rendezvényre ezúttal is kiváló borászok kaptak meghívót, így Szekszárdról Takler Ferenc és Takler András, és dr. Molnár Péter, a Patricius Borászat birtokigazgatója, a sztárvendég ezúttal D. Nagy Lajos, a Bikini zenekar énekese lesz a jó hangulatról Szécsi Norbert zenekara, az L.K. Beat gondoskodik. Csakúgy, mint az elmúlt években, a menüt Krivács András, a Magyar Gasztronómiai Szövetség elnöke állítja össze, amelyet a baktai Fenyves Szálloda és Konferencia Központ séfjei készítenek el, zárásként az Év tortáját, a Somlói revolúciót kóstolhatják a bálozók. Természetesen nem maradhat el a pálinka, a csokoládé, a sonka és a sajt kóstolók, valamint a koktélbár és a kávésarok sem, éjfélkor jótékonysági borárverést rendeznek, majd értékes ajándékokat sorsolnak ki a tombolán.  

Emlékeztetőül az eddigi Év embere a megyében díjazottjai: 

  • Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark ügyvezető igazgatója, 
  • dr. Tasnádi Csaba, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója, 
  • Szabó Dénes, a Cantemus Kórus vezetője, 
  • dr. Cservenyák László, a Szatmári Múzeum igazgatója, 
  • Bencze Antal, a Ke-Víz 21 Zrt. vezérigazgatója, 
  • Marso Kft. tulajdonosai – Berecz Péter, Márkus József, Poroszka Ottó, Somlai Sándor-, 
  • Balogh István, a Carbon Black Kft. ügyvezető igazgatója, 
  • Balázs Attila, az MTVA fotóriportere (különdíj), 
  • Bige László, a Bige Holding cégcsoport tulajdonosa, 
  • Master Good cégcsoport tulajdonosa, Bárány László, ifj. Bárány László és Bárány Péter

{jb_info}A bálról bővebben az nyhborozo.hu oldalon olvashatnak! Az eseményre belépőjegyek igényelhető Máthé Csabánál (20/9656-444), vagy Nagy Gábornál (20/397-1915), vagy a gazi.kft@chello.hu email címen. A belépőjegyek egységesen 18.500 forintba kerülnek, amely a teljes fogyasztást tartalmazzák. {/jb_info}

MEGOSZTÁS