XI. Nyíregyházi Borbál Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar a sztárvendég az Év embere...

Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar a sztárvendég az Év embere gálán

203

A 2017-es év egyik legelegánsabb partijával köszöntjük az Év embere a megyében 2016 két díjazottját, Pekó Lászlót és Lakatos Tibort 2017. március 4-én 19 órától a Zilahi Teremben.

Idén a sztárvendég Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar lesz, a sztárborászokból pedig hármat hívtunk meg: Árvay Jánost, Eszterbauer Ildikót és ifjabb Heimann Zoltánt. 

Tizenegyedig alkalommal szervezzük az Év embere gálát, Nyíregyházi Borbált, ahol a civil zsűri által a kultúra, a tudomány, a sport, a gazdasági és a társadalmi élet területéről kiemelkedőt alkotott személyeket díjazzuk.

Március 4-én megosztva veheti át a díjat Pekó László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, a Nyírzem Zrt. vezérigazgatója a hazai szövetkezeti kereskedelemben végzett több évtizedes, a kamara elnökeként végzett másfél évtizedes kiemelkedő munkájáért, valamint a tradicionális szövetkezeti értékek megtartásáért, illetve Lakatos Tibor az elmúlt negyedszázadban nyújtott társadalmi szerepvállalásáért. 

Az exkluzív gála ezúttal is a díjátadással kezdődik, amely után a baktai Fenyves Szálloda és Konferencia Központ séfjei által megalkotott négy fogásos tányér szervizes vacsora következik a hozzá illő borokkal. A vacsorát követően az LK Beat szórakoztatja a nagyérdeműt, közben lehetőség van pálinka és koktél ízlelgetőre, sajt, sonka, kávé kóstolóra, s el lehet merülni a csoki sziget finomságaiban.

A három sztárborász pedig a legfinomabb boraiból kóstoltat. A sztárvendég ezúttal Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar lesz, amelynek jelszava: a múlt gyöngyszemeiből válogasd ki a neked tetsző elemeket és sok ötlettel, friss lendülettel keverj belőle valami újat! A jelek szerint az egykori General, Dolly Roll, majd Hungaria együttes zeneszerző-alapító tagjának, Novai Gábornak ez sikerült. Az általa szerzett dalok új ritmussal, új hangszereléssel szólalnak meg és ezt erősíti Maróti Viki sajátos és hiteles korszakra jellemző ének stílusa és a kultúrvokál koreográfiája. 

Éjfélkor kezdődik a jótékonysági borárverés ezúttal is antik illetve a bor ínyenceknek és gyűjtőknek szóló tételekkel, ezt követi a tombola, utána hajnal 3 óráig ismét az LK Beat lép a színpadra.

EMLÉKEZTETŐÜL AZ EDDIGI ÉV EMBERE A MEGYÉBEN DÍJAZOTTJAI: 

  • Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark ügyvezető igazgatója, 
  • dr. Tasnádi Csaba, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója, 
  • Szabó Dénes, a Cantemus Kórus vezetője, 
  • dr. Cservenyák László, a Szatmári Múzeum igazgatója, és Bencze Antal, a Ke-Víz 21 Zrt. vezérigazgatója, 
  • Marso Kft. tulajdonosai – Berecz Péter, Márkus József, Poroszka Ottó, Somlai Sándor-, 
  • Balogh István, a Carbon Black Kft. ügyvezető igazgatója, Balázs Attila, az MTVA fotóriportere (különdíj), 
  • Bige László, a Bige Holding cégcsoport tulajdonosa, 
  • Master Good cégcsoport tulajdonosai, Bárány László, ifj. Bárány László és Bárány Péter. 
  • Szabó Gabriella, a McDonald’s nyíregyházi üzletvezetője
  • Novák Tibor, Novák Tiborné Erika, Novák Éva és Novák Mariann, a mátészalkai Nobililis Zrt. tulajdonosa, vezérigazgatója, export- és marketing teendőkért felelős vezetője 

A díjkiosztó gáláról bővebben az nyhborozo.hu oldalon olvashatnak, jegyigénylés: Máthé Csaba (20/9656-444, mathe.csaba001@gmail.com), Nagy Gábor (20/397-1915 gazi.kft@chello.hu).

MEGOSZTÁS