
Az Év embere a megyében 2013 díjazottjai a Master Good cégcsoport tulajdonosai: Bárány László és két fia, László és Péter, jelentette be az esemény két főszervezője, Máthé Csaba és Nagy Gábor.
{jb_redbox}A Bárány család az ország legrégebbi baromfitenyésztő dinasztiája, az ősök négy generációra kiterjedően 100 éve kezdték el a tenyésztést. Az ebben a szegmensben hazánkban piacvezető cégcsoport jövőre ünnepli 20. születésnapját, a tanyasi csirkeprogramot több mint 10 éve vezették be és ennek is köszönhetően heti több mint 600 ezer darab szárnyasra növelték a Master Good üzemeiben a termelést. A TOP 100-as megyei listán nettó több mint 27 milliárd forinttal 3. helyezett Master Good kisvárdai üzeme Közép-Európa legnagyobb kapacitású csirkevágó üzeme, amely a hazai termelés közel 30 százalékát adja. 2013-ban ifj. Bárány László kapta az Év fiatal menedzsere díjat a Menedzserek Országos Szövetsége pályázatán. {/jb_redbox}

Az Év embere a megyében 2013 ünnepélyes díjkiosztóját, amely egyben a VIII. Nyíregyházi Borbál, 2014. március 1-én, szombaton 19 órai kezdettel rendezik Nyíregyházán, az Egészségügyi Főiskola Zilahi Termében. A rendezvényre ezúttal is borászlegendák kaptak meghívót, így Áts Károly és Légli Ottó, a két sztárvendég: Csepregi Éva és Hevesi Tamás, a jó hangulatról a Mentha Project gondoskodik. Csakúgy, mint idén, a menüt Krivács András, a Magyar Gasztronómiai Szövetség elnöke állítja össze, amelyet a baktai Fenyves Szálloda és Konferencia Központ séfjei készítenek el, zárásként az Év tortáját, a milotai mézes grillázstortát kóstolhatják a bálozók. Természetesen nem maradhat el a pálinka, a csokoládé, a sonka és a sajt kóstoló, valamint a koktélbár és a kávésarok sem, éjfélkor jótékonysági borárverést rendeznek, majd értékes ajándékokat sorsolnak ki a tombolán.
Emlékeztetőül az eddigi Év embere a megyében díjazottjai: Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark ügyvezető igazgatója, dr. Tasnádi Csaba, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója, Szabó Dénes, a Cantemus Kórus vezetője, dr. Cservenyák László, a Szatmári Múzeum igazgatója, Bencze Antal, a Ke-Víz 21 Zrt. vezérigazgatója, a Marso Kft. tulajdonosai – Berecz Péter, Márkus József, Poroszka Ottó, Somlai Sándor, Balogh István, a Carbon Black Kft. ügyvezető igazgatója, Bige László, a Bige Holding cégcsoport tulajdonosa.
{jb_info}Az eseményre belépőjegyek igényelhető{/jb_info} Máthé Csabánál (20/9656-444), vagy Nagy Gábornál (20/397-1915), vagy a gazi.kft@chello.hu email címen. A belépőjegyek egységesen 17.500 forintba kerülnek, amely a teljes fogyasztást tartalmazzák.
Kiemelt támogatók:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
|
![]() |
|
Támogatók:
![]() |
![]() |













































