Uncategorized Várjuk az Év emberére a javaslatokat

Várjuk az Év emberére a javaslatokat

1024

Tizenkettedik alkalommal hirdetjük meg az Év embere a megyében címet, amelyre 2017. november 29-ig várjuk a javaslatokat. A díjazottat ünnepélyes keretek között az Év embere a megyében, XII. Nyíregyházi Borbálon köszöntjük, amelyet 2018. március 3-án, szombaton, 19 órától a nyíregyházi Zilahi Teremben rendezünk.

Várjuk a jelöléseket azoknak a személyek nevére, akik a kultúra, a tudomány, a sport, a gazdasági és a társadalmi élet területén vagy idén, vagy eddigi munkásságukkal maradandót alkottak.

Kérjük, hogy javaslataikat a jelölt neve mellett pár mondatban indokolják meg, s levelüket küldjék el a mathe.csaba001@gmail.com, vagy a gazi.kft@chello.hu címre Máthé Csaba illetve Nagy Gábor főszervezők címére. A javaslatokat az eddigi Év emberei kitüntetettjeiből álló civil zsűri értékeli, amely 2017. december 1-én hozza meg döntését. A javaslatokat beküldők között borcsomagot sorsolunk ki.

Ahogy eddig is megszokhatták, exkluzív gálán köszöntjük az év emberét, ahol a négy fogásos ínyenc tányér szervizes borvacsora mellett kézműves pálinka, sajt, sonka, csokoládé kóstoló, két magyar prémium borászat bemutatója, sztárvendég, és hajnalig tartó élő party-zene, jótékonysági borárverés és értékes ajándékokért tombola sorsolás is lesz.

EMLÉKEZTETŐÜL AZ EDDIGI ÉV EMBERE A MEGYÉBEN DÍJAZOTTJAI:

  • Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark ügyvezető igazgatója,
  • dr. Tasnádi Csaba, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója,
  • Szabó Dénes, a Cantemus Kórus vezetője,
  • dr. Cservenyák László, a Szatmári Múzeum igazgatója, és Bencze Antal, a Ke-Víz 21 Zrt. vezérigazgatója,
  • Marso Kft. tulajdonosai – Berecz Péter, Márkus József, Poroszka Ottó, Somlai Sándor-,
  • Balogh István, a Carbon Black Kft. ügyvezető igazgatója,
  • Balázs Attila, az MTVA fotóriportere (különdíj),
  • Bige László, a Bige Holding cégcsoport tulajdonosa,
  • Master Good cégcsoport tulajdonosai,
  • Bárány László, ifj. Bárány László és Bárány Péter.
  • Szabó Gabriella, a McDonald’s nyíregyházi üzletvezetője
  • Novák Tibor, Novák Tiborné Erika, Novák Éva és Novák Mariann, a mátészalkai Nobilis Zrt. tulajdonosa, vezérigazgatója, export- és marketing teendőkért felelős vezetője
  • Pekó László, a Nyírzem Zrt. elnök-vezérigazgatója, a COOP elnöke és Lakatos Tibor, a Vela Kft. tulajdonos ügyvezető igazgatója

A díjkiosztó gáláról bővebben az nyhborozo.hu oldalon, és a facebook/nyhborozo oldalakon olvashatnak, jegyigénylés: Máthé Csaba (20/9656-444, mathe.csaba001@gmail.com), Nagy Gábor (20/397-1915 gazi.kft@chello.hu).

MEGOSZTÁS