Uncategorized Köszöntsük együtt Bede Józsefet az Év embere díjkiosztó gálán

Köszöntsük együtt Bede Józsefet az Év embere díjkiosztó gálán

1295

Ünnepeljük és köszöntsük együtt Bede Józsefet, a Szabolcs Takarékszövetkezet elnök-igazgatóját, a november 1-i összeolvadás után a Tiszántúli Takarékszövetkezet alelnökét, akit a civil zsűri az Év embere a megyében 2017 díjra jelölt. Az ünnepélyes díjkiosztót 2018. március 3-án, szombaton, 19 órától a nyíregyházi Zilahi teremben rendezzük az Év embere díjkiosztó gála, XII. Nyíregyházi Borbál keretében.

A díjazott Bede József, aki 2018-ban lesz hatvanéves, immáron huszonnyolc éve banki szakember, több mint három évtizede feleségével együtt Jánkmajtisról költözött Nyíregyházára.

Márton Lajos igazgató csábította a PM Bevételi Főigazgatóságához, az APEH és mostani nevén a NAV elődjéhez, ahol fiatal diplomásként emlékezetes öt évet töltött el. Huszonhét éve Gulyás József, az Újfehértó és Vidéke Takarékszövetkezet akkori elnöke invitálásra váltott. Akkoriban igen kicsi, viszont racionális szervezetként működött a takarékszövetkezet alig 400 milliós mérlegfőösszeggel, amit a már új néven működő Szabolcs Takarékszövetkezet elnökeként 40 milliárd fölé emelt.

Hihetetlen mértékben növekedett az ügyfélkör, bővült a fiókhálózat, gyarapodott a dolgozói létszám, jelentősen emelkedett a betéti és a hitelállomány. Újfehértóról 2000-ben költöztek Nyíregyházára az Országzászló téren a több mint 100 esztendős szecessziós stílusú épületbe, ahol a szlogen nem változott: az ügyfél a kenyéradó gazdánk! Az idei évben a Szabolcs Takarékszövetkezetet az ország legjobb tíz takarékszövetkezet között jegyezték, november 1-vel fúzió útján beolvadt a Hajdú Takarékszövetkezetbe.

Számos társadalmi funkciót tölt be, a VOSZ megyei alelnöke, a Magyar Közgazdasági Társaság elnökségi tagja, a Happy Art felügyelő bizottság tagja, a Nyíregyházi Egyetem Konzisztóriumának elnöke, különböző szabadidős egyesületek és vadásztársaságok aktív tagja, Nyíregyháza díszpolgára.

Szabadidejében focizik, teniszezik, vadászik, élvezi a finom borokat, ráadásul okleveles borbíráló. Lánya pszichológus, fia jogász.

Ahogy eddig is megszokhatták, 2018. március 3-án exkluzív gálán köszöntjük az Év emberét, a megye egyedüli tányér- és borszervizes vacsoráján, ahol a négy fogásos vacsora mellett pálinka, sajt, sonka, csokoládé, kávé és koktél kóstoló lesz. A vacsoráról Krivács András vezetésével a baktai Fenyves Szálloda és Konferencia Központ gondoskodik, a két borász sztárvendégünk közül Csutorás Ferenc Egerből, Kiss János Tállyáról érkezik, a csoki szigetet a mátészalkai Nobilis Zrt. biztosítja, a sztárvendég Szikora Róbert és az R-GO Gidák lesznek. Ezúttal is lesz jótékonysági borárverés értékes és exkluzív borokra valamint tombola sorsolás.

Jegyár: 20.000 Ft, ami a teljes fogyasztást tartalmazza.

Jegyigénylés: Máthé Csaba (mathe.csaba001@gmail.com, 20/9656-444), Nagy Gábor (gazi.kft@chello.hu, 20/397-1915).

EMLÉKEZTETŐÜL AZ EDDIGI ÉV EMBERE A MEGYÉBEN DÍJAZOTTJAI:

• Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark ügyvezető igazgatója,
• dr. Tasnádi Csaba, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója,
• Szabó Dénes, a Cantemus Kórus vezetője,
• dr. Cservenyák László, a Szatmári Múzeum igazgatója, és Bencze Antal, a Ke-Víz 21 Zrt. vezérigazgatója,
• Marso Kft. tulajdonosai – Berecz Péter, Márkus József, Poroszka Ottó, Somlai Sándor-,
• Balogh István, a Carbon Black Kft. ügyvezető igazgatója, Balázs Attila, az MTVA fotóriportere (különdíj),
• Bige László, a Bige Holding cégcsoport tulajdonosa,
• Master Good cégcsoport tulajdonosai, Bárány László, ifj. Bárány László és Bárány Péter.
• Szabó Gabriella, a McDonald’s nyíregyházi üzletvezetője
• Novák Tibor, Novák Tiborné Erika, Novák Éva és Novák Mariann, a mátészalkai Nobililis Zrt. tulajdonosa, vezérigazgatója, export- és marketing teendőkért felelős vezetője
• Pekó László, a Nyírzem Zrt. elnök-vezérigazgatója, a CO-OP elnöke és Lakatos Tibor, a Vela Kft. tulajdonos ügyvezető igazgatója

MEGOSZTÁS