Borbál Kósa Krisztián mesterszakács készíti az Év embere gála vacsoráját

Kósa Krisztián mesterszakács készíti az Év embere gála vacsoráját

1588

Kósa Krisztián mesterszakács vezetésével a Lugas Hotel készíti az Év embere gálára a négy fogásos tányér- és borszervizes vacsorát.

Az Év embere gálát, XIII. Nyíregyházi Borbált 2019. március 30-án, szombaton 19 órától rendezzük a nyíregyházi Zilahi teremben, ahol Fucsovics Mártont ünnepeljük, aki a civil zsűri döntése alapján az Év embere a megyében 2018 díjat veheti át.

Fucsovics Marci Melbourne-ban az Australian Openen Babos Tímeával az oldalán a vegyespárosban a legjobb 16 közé jutott, úgyhogy várhatjuk tőlük a további jó folytatást. Először szerepel a két magyar éljátékos egymás oldalán, a cél: eljutni a jövő évi tokiói olimpiára és ott valami óriásit alkotni! Miközben Marci a Föld másik részén versenyez, mi lázasan készülünk a március 30-i gálára. Azt már a korábbi tudósításainkból tudhatjátok, hogy a tizenharmadik gálán is szeretnénk nagyszerűt alkotni.

A sztárborászok közül ifjabb Tiffán Zsoltot hívtuk meg, mellette egy másik tokaji sztárborász, Áts Károly fog érkezni és szervezzük a sztárvendéget is.

Idén a gála vacsorát Kósa Krisztián mesterszakács vezetésével a Lugas Hotel készíti Sitku János vezérletével.

A hideg előétel kecsege bonbon, tengeri spárgával tészta kosárban, kapor papírral lesz, amelyhez Tiffán 2016-os Rajnai Rizling és Olaszrizling házasítását, a Csengét kínáljuk.

A leves gyöngytyúk consumé húsával töltött derelyével zöldség juliennel, szarvas gombával készül, ehhez nagyszerűen illik a villányi Streit-Zágonyi 2018-as Kékfrankos Rozéja.

A főétel fűszeres malaccsászár mentás cukorborsóval, bio céklacsírás burgonyakrémmel, sült karottával – jussal, bardírozott szürke marha krémmel töltött mangalica szűz mignon, finom füves polentával, petrezselyem olajjal. A főételhez az egri Bolyki János 2016-os Indián Nyár nevű borát kínáljuk.

A desszert az Év embere gála sütemény lesz, amelyet a Görömbei Cukrászat készít, ehhez nagyszerű illik a mádi Orosz Gábor által készített 2016-os Bodvin Tokaji Cuvée.

Ahogy eddig is megszokhatták, március 30-án exkluzív gálán köszöntjük az Év emberét, a megye egyedüli tányér- és borszervizes vacsoráján, ahol a négyfogásos vacsora mellett pálinka, sajt, sonka, csokoládé sziget, kávé és koktél kóstoló lesz.

Két sztárborász is kóstoltat, ifj. Tiffán Zsolt és Áts Károly, természetesen sztárvendégünk is lesz. Ezúttal is lesz jótékonysági borárverés értékes és exkluzív borokra valamint tombolasorsolás.

EMLÉKEZTETŐÜL AZ EDDIGI ÉV EMBERE A MEGYÉBEN DÍJAZOTTJAI:

• Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark ügyvezető igazgatója,
• dr. Tasnádi Csaba, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója,
• Szabó Dénes, a Cantemus Kórus vezetője,
• dr. Cservenyák László, a Szatmári Múzeum igazgatója, és Bencze Antal, a Ke-Víz 21 Zrt. vezérigazgatója,
• Marso Kft. tulajdonosai – Berecz Péter, Márkus József, Poroszka Ottó, Somlai Sándor-,
• Balogh István, a Carbon Black Kft. ügyvezető igazgatója, Balázs Attila, az MTVA fotóriportere (különdíj),
• Bige László, a Bige Holding cégcsoport tulajdonosa,
• Master Good cégcsoport tulajdonosai, Bárány László, ifj. Bárány László és Bárány Péter.
• Szabó Gabriella, a McDonald’s nyíregyházi üzletvezetője
• Novák Tibor, Novák Tiborné Erika, Novák Éva és Novák Mariann, a mátészalkai Nobilis Zrt. tulajdonosa, vezérigazgatója, export- és marketing teendőkért felelős vezetője
• Pekó László, a Nyírzem Zrt. elnök-vezérigazgatója, a COOP elnöke és Lakatos Tibor, a Vela Kft. tulajdonos ügyvezető igazgatója
• Bede József, a Tiszántúli Takarék Takarékszövetkezet alelnöke, a korábbi Szabolcs Takarékszövetkezet ügyvezető-elnöke

A díjkiosztó gáláról bővebben az nyhborozo.hu oldalon olvashatnak, jegyigénylés: Máthé Csaba (20/9656-444, mathe.csaba001@gmail.com), Nagy Gábor (20/397-1915 gazi.kft@chello.hu).

MEGOSZTÁS