Borbál András a megújuló gasztronómia élharcosa

András a megújuló gasztronómia élharcosa

1159

Krivács András, a Magyar Gasztronómiai Szövetség elnöke, a baktalórántházi Fenyves Szálloda és Konferencia Központ szálloda igazgatója és a nyíregyházi Zombor-Csoport két ügyvezető-tulajdonosa, Zombor Krisztián és Zombor Szabolcs megosztva veheti át az Év embere a megyében 2019 díjat!

Tizennegyedik alkalommal hirdettük meg az Év embere a megyében címet, amelyre több javaslat is érkezett.

Közülük a civil zsűri döntése alapján Krivács András valamint Zombor Krisztián és Zombor Szabolcs veheti át a díjat 2020. március 21-én 19 órától az Év embere gála, XIV. Nyíregyházi Borbálon. Az exkluzív gálát a nyíregyházi Zilahi teremben rendezzük.

2018-ban negyedszer is Krivács Andrást választották az akkor 50 éves jubileumát ünneplő Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség élére, ami újabb elismerés a fiatalember számára, aki életét Baktalórántháza és Budapest között ingázva tölti.

A legnagyobb hazai vendéglátó ipari szervezet a szakácsokat, cukrászokat, éttermeseket, baristákat, bártendereket, pékeket, sommelier-eket, szállodások és oktatási intézmények mellett a munkavállalók és tulajdonosok érdekeit képviseli a kormányzatnál, de tartja a kapcsolat a sajtó és újabban a szakmai bloggerekkel is.

A szövetség célja és feladata nem lehet más, mint a magyar gasztronómiát a XXI. századi technológiával, a hagyományok megtartásával fejleszteni és annak bemutatása, hogy a honi konyhaművészetnek létjogosultsága van hazánk bármely területén. A szakmai munka kezd beérni, hiszen kollégáival számos nemzetközi megmérettetésen sikerrel vett rész, például Erfurtban, Luxembourgban, Prágában, a gasztronómiai világverseny, Közép-Európai döntőjében egy sajátos Hungaricum Standot készítettek, ahol a hazai örökségünk gyöngyszemeit mutatták be. Idehaza pedig egyre több vendéglátó egység csatlakozik ahhoz a szlogenhez, mely szerint a hagyományokat szükséges ötvözni a modern technológiával és érdemes felfedezni olyan alapanyagokat, amelyek manapság elengedhetetlenek az igényes konyhákban.

Egykoron Nyírmadán gyerekként szinte a nagymama konyhájában nőtt fel, aki a helyi nagykonyha főszakácsa volt.

Azokat az illatokat, ízeket, azóta se feledi. Bár erdész szeretett volna lenni, időközben váltott az idegenforgalomra. Ebben szülei is támogatták, akik előbb üzemeltetésre vették át az 1963-ban alapított Fenyves Csárdát egy 460 hektáros természetvédelmi erdő közepén, majd megvásárolták, 2002-ben újjávarázsolták és idegenforgalmi centrumot alakítottak ki. András a 4 csillagos szálloda igazgatója, munkáját felesége, Andrea és szülei továbbra is segítik. Saját maguk is szerveznek eseményeket, ilyen például a Disznótoros Vígasságok, amelyet már az idén átadott igényesen kialakított rendezvény teremben tartottak.

Ahogy eddig is megszokhatták, 2020. március 21-én exkluzív gálán köszöntjük az Év emberét, a négy fogásos tányér és borszervizes vacsora mellett pálinka, sajt, sonka, csokoládé kóstoló (Nobilis Mátészalka), két borászat (Royal Tokaji, Mád és Maul Zsolt Pincészet, Villány) bemutatója, sztárvendég (Bon-Bon együttes), jótékonysági borárverés és értékes ajándékokért tombola sorsolás lesz.

EMLÉKEZTETŐÜL AZ EDDIGI ÉV EMBERE A MEGYÉBEN DÍJAZOTTJAI:

• Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark ügyvezető igazgatója,
• dr. Tasnádi Csaba, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója,
• Szabó Dénes, a Cantemus Kórus vezetője,
• dr. Cservenyák László, a Szatmári Múzeum igazgatója, és Bencze Antal, a Ke-Víz 21 Zrt. vezérigazgatója,
• Marso Kft. tulajdonosai – Berecz Péter, Márkus József, Poroszka Ottó, Somlai Sándor-,
• Balogh István, a Carbon Black Kft. ügyvezető igazgatója, Balázs Attila, az MTVA fotóriportere (különdíj),
• Bige László, a Bige Holding cégcsoport tulajdonosa,
• Bárány László, ifj. Bárány László és Bárány Péter, a Master Good cégcsoport tulajdonosai,
• Szabó Gabriella, a McDonald’s nyíregyházi üzletvezetője
• Novák Tibor, Novák Tiborné Erika, Novák Éva és Novák Mariann, a mátészalkai Nobilis Zrt. tulajdonosa, vezérigazgatója, export- és marketing teendőkért felelős vezetője
• Pekó László, a Nyírzem Zrt. elnök-vezérigazgatója, a COOP elnöke és Lakatos Tibor, a Vela Kft. tulajdonos ügyvezető igazgatója
• Bede József, a Tiszántúli Takarék Takarékszövetkezet alelnöke, a korábbi Szabolcs Takarékszövetkezet ügyvezető-elnöke
• Fucsovics Márton teniszező

A díjkiosztó gáláról bővebben az nyhborozo.hu oldalon olvashatnak, jegyigénylés: Máthé Csaba (20/9656-444, mathe.csaba001@gmail.com), Nagy Gábor (20/397-1915 gazi.kft@chello.hu).