Mátészalkai Borestek A versimádó Rajnai Rizlinget iszogat

A versimádó Rajnai Rizlinget iszogat

721

Télen-nyáron hosszútávokat fut, néha squashol, korcsolyázik, és minden januárban – ha befagyott a tó – átsétál a Balatonon, Fonyódra. Laposa Bence nem egy átlagos borász és nincsenek átlagos borai! Mindezeket tapasztaltuk is az októberi Mátészalkai Boresteken, ahol a Laposa Pincészet tíz nagyszerű borát kóstolhattuk.

Azt már megszokhattuk, hogy manapság a borászatok egyedi címkékkel jelentkeznek, de Bence még egy különlegességgel is szolgált: a boros üveg kapszulája mellett egy kis fülecskét is tettek. Az alapító borász házaspár három gyermeke közül Bence intézi a borászat ügyeit és ő engedi útjára a kész borokat. Csak fehér bort és rozét készítenek, évente kb. 80 ezer palack jut a borkedvelőkhöz. Egy Friss nevű Olaszrizlinggel kezdtünk, következett a különleges Pinot Noir-ból készülő Rosé, mindkettő 2013-as évjáratú, majd a Príma névre hallgató Szürkebarát és a Bazalt Cuvée. Utóbbi Rajnai Rizling, Juhfark és Olaszrizling szenzációs együttese. 

Ha tehetem fogast eszem és Rajnai Rizlinget iszom, imádom a verseket, a magyar költészetet és a legszebb érzésnek azt tartom, mikor már a szőlőt látva is tudom, hogy milyen bor készül majd belőle, mondta Bence. 

Számára Badacsony a Föld egyik különleges része, szeretné, ha ezt a borvidéket és borait mind jobban megismernék hazánkban és a világon. Hisz abban, hogy azon a tájon egyedi borokat lehet készíteni, olyan stílust érdemes teremteni, amely aktívan őrzi hagyományaikat, fajtáikat, szőlőhegyeiket. Ennek jegyében folytatódott a kóstoló a Pino névre hallgató Szürkebaráttal, a saját kedvenccel, a Rajnai Rizlinggel, majd a 4Hegy nevet viselő Olaszrizlinggel. A Kéknyelű már korábban is ízleltük, csak Badacsonyban készítenek ilyen bort, illatát fehérvirágok és citrusfélék jellemzik. A vulkanikus táj kuriózuma. A karakteres íz világú Prémium Olaszrizlinggel és a Késői Zeus borral zártuk a jó hangulatú borestet. 

laposa mszalka (7)
Képgalériánkat a fotóra kattintva tudod megnézni.

Marso logo 01 allo cube

  Kiemelt támogatók:

  Vela logo mada-banner 170 100
  agroforg  woodex
MEGOSZTÁS