Nyíregyházi Borestek Normannal nyakig merültünk az Ördögárokba

Normannal nyakig merültünk az Ördögárokba

611

günzer msz 17 01 2

Nyakig merültünk Günzer Normannal az Ördögárokba, de szerencsére nem süllyedtünk el! A januári első Mátészalkai és Nyíregyházi Borestek borász vendége még nem szokott hozzá a nagy létszámú borkóstolásokhoz, de egy-egy szakmai kérdésre már bőbeszédűen válaszolt. 

{jb_redbox}Ha Günzer, akkor a borértő közönség automatikusan rávágja, Ördögárok! Ez a pincészet „húzóneve”, bárhol lehetsz az országban, a név ezzel a villányi pincészettel van összenőve. Ezt a dűlőt 2001-ben hat villányi borászat 3 éves kemény munka alapján újította fel, s melynek eredményeként az innen származó borok a Günzer pincészet remekei közé tartoznak. Érdekesség, hogy Günzerék nem mindenáron készítenek évente Ördögárok nevű bort, ha gyengébb az évjárat, akkor egy-egy évet inkább kihagynak. {/jb_redbox}

Norman az eddigi borestjeink legfiatalabbja volt a maga 21 évével, de látszott rajta, nem telik el olyan nap, hogy ne foglalkozna az édesapa, Günzer Zoltán által megalkotott 20 hektáros családi birtokkal és az ott készülő borokkal. Egy rozéval kezdtük a kóstolót, amelyet inkább a szakértő, borértő közönségnek ajánlanak, mint a bulizó fiataloknak, hiszen ez nem a könnyed rozé fajták közé tartozott. Ugyanez volt érvényes a Chardonnay-ra is, az ehhez szükséges szőlőt vásárolják, fahordóban készítik, igencsak testes bort alkotnak meg vele. Az már szinte trendi a villányi borászoknál, hogy fehér borokkal bővítik kínálatukat, ehhez vagy maguk ültetik a szőlőt, vagy vásárolnak. Érdekes volt látni a Günzer sorban, hogy egy Kadarkát, vagy a boltokba még nem kerülő Kékfrankost a pincészet magasabbra pozícionál, mint a Cabernet Sauvignont vagy a Cabernet Franc-t! 

günzer nyh 17 01 42

De maradjunk a sornál. A vörösöknél a Portugieser volt az első, amely három dűlő, a Jammerthal, a Csillagvölgy és a Bocor terméke, gyümölcsös, könnyed, bársonyos volt. A Cabernet Sauvignon sötét színű, nagytestű bor, Günzeréknél 18 hónapig érlelődött új és használt tölgyfahordóban. Amikor nem készül Ördögárok, akkor a Franc-t önállóan dobják piacra Günzerék, ha viszont a pincészet ikonikus borát készítik, akkor az alkotóelemek között 30 százalékot jelent a Franc. Most önállóan kóstolhattuk, Villánynak ez a hívó bora. A Kadarkánál a fajta rendkívül érett, testes változatát kaptuk, amely az Ördögárok és a Bocor dűlő termése, több éves érlelés eredményeként kaptuk ezt a kiváló bort. A Kékfrankos az egyik kedvence Normannak, még nincs a boltokban, úgyhogy kuriózum volt számunkra. Az Ördögárok egy bordói házasítás, a már említett Franc mellett Merlot és Cabernet Sauvignon alkotja. 22 hónapot pihen 225 és 500 literes tölgyfahordóban, palackba kerülve nyakig merülhetünk bele. 

 günzer nyh 17 01 28További képeinket a fotóra kattintva nézheted meg.

günzer msz 17 01 44
Képgalériánkat a fotóra kattintva nézheted meg.

MEGOSZTÁS