
Úgy éreztük magunkat, mintha egy borkóstolós stand-up comedy programon vennénk részt, ahol a szórakoztatást két fantasztikus borász, Áts Károly és Balla Géza vállalta! Nem elég, hogy gurguláztunk a nevetéstől, még 13 szenzációs bort is megkóstoltunk. Hogy mi lett a vége? A nyíregyházi borkedvelők felállva, vastapssal köszönték meg az estet a két borásznak.
Csak Kárpát-medencei bort igyatok! – hangzott mindkettejüktől az intelem. A stand-up comedy elemeiből, a gyors tempójú, rövid, többnyire humoros történeteket Áts Károlytól hallottuk. Balla Gézával elég volt egymásra pillantaniuk, máris érkeztek a humormorzsák. Persze bőven kaptunk történeti áttekintetést a tokaji és az erdélyi borterületekről, a szőlőtelepítésről és a borkészítésről. De a kisördög mindig ott bujkált bennük, olyanok voltak, mint a tanóráról kiszabaduló engedetlen nebulók, akik imádják egymást heccelni és együtt nevetni.
{jb_redbox}A boraik? Szenzációsak, különlegesek, a 100 pontos Áts Karcsi különösen a furmintoknál és az aszúknál jeleskedik, mindkettőből 2014-es hordómintát is kóstolhattunk. Balla Géza rozéjával, fűszeres Kadarkáival, az egykoron Európa-szerte híres nagytestű, bársonyos ménesi vörösboraival és szelíd Királyleánykájával aratott. Két eltérő borvidék, két eltérő stílus, íz világ, viszont egy valami közös volt bennük: a töretlen barátság, a hit a Kárpát-medencei borokban és az egymást segítő, támogató törekvés. {/jb_redbox}
Megható volt, ahogy a borest végén Áts Károly mesélt karácsonyi élményéről, a családról, az esztendő összegzéséről és arról a pohár aszúról, amivel ilyenkor koccint szeretteivel. Hogy a sluszpoén, a meglepetés se maradjon el, Szaszala László egy tüzes tokaji bordalt énekelt el, aminek a refrénjét a végén az egész társaság együtt skandálta.
Fotósaink, Kerekes Kata és férje, Zoltán sem maradtak el az eseménytől, úgyhogy képi illusztrációit is továbbítunk Nektek!





























