Nyíregyházi Borestek Csutorás tölti az Érseki Titokbort

Csutorás tölti az Érseki Titokbort

568

csuti 1

Különleges, 1927-ben telepített ültetvényről származó bort, illetve Medoc Noir bort is kóstoltat az egri Csutorás Ferenc borász az október 21-i Lélekemelő Borcseppek című rendezvényünkön este 7 órától a nyíregyházi Chloé New Yorkban nagytermében. 

Az 1933-ban a nagyapja alapította pincészetet Almagyar Érseki Szőlőbirtoknak (AÉS) nevezik, ahol Csutorás Ferenc, Csuti mellett a párkapcsolati és szingli életek tanítója, dr. Csernus Imre valamint Mészáros Péter az érseki szőlő megmentéséért szövetkezett. 2007-ben és 2009-ben a kivágásra ítélt érseki szőlőültetvényekről olyan alapanyagot szüretelhettek le, amelyet október 21-én mi is megkóstolhatunk, ennek neve: Érseki Titokbor, amit a pincészetnél így hívnak: kincsünk, büszkeségünk! A birtokon jelenleg 3,5 hektáron gazdálkodnak az Almagyar dűlő dél-keleti fekvésű lankáin, ahol másfél hektár régi telepítésű leányka mellett két hektár saját telepítéssel dolgoznak. Új telepítéseik a 900 megmentett érseki oltvány, kadarka, medoc noir, valamint az Egri Csillagnak és Lelkifröccsnek való olaszrizling, ottonel muskotály, és visszahozták az elfeledett mézes fehéret is. Boraikat Csutorás Ferenc készíti, a Csutorás Pincészettel együtt 14 hektárról szüretelik és készítik az AÉS borokat.

 csuti 3

Csernus egy borvacsorán találkozott Csutorással, aki addig unszolta, míg meg nem kóstolta az egri Bikavér Ünnepen a Nagyapa borát. Ebből közös cég, barátság szövődött, Csernus pedig Egerbe költözött. A pszichiáter a szőlő és a természet közelében egyfajta öngyógyításnak veszi ezt a munkát, számára gyors regenerálódást jelent az ottani munka. Mészárossal kiegészülve hárman nagyszerű csapatot alkotnak, Csernus így becézi önmagukat: a lelkész, a borász és a pincér! A borok nevei is Csernus világát idézik, hiszen amikor lehangolt volt, akkor adtak neki egy lelki fröccsöt, s mindjárt az egyik kedvencüknek, az Egri Csillagnak ezt a nevet adták. A legkülönlegesebb bor mégis a Medoc Noir, hiszen ebből a fajtából a világon 4,6 hektár létezik, Csutorásék 1 hektárt művelnek.  

  • csuti 4Lelkifröccs, Egri Csillag, 2015
  • Egri Csillag Superior, 2015
  • Kadarka, 2015
  • Medoc Noir, 2015
  • 68 Kékfrankos, 2012
  • 68 Kékfrankos, 2013
  • Kadarka Superior, 2012
  • Érseki Titokbor, 2013

Bővebb információ: Máthé Csaba (20/9656-444, mathe.csaba001@gmail.com) vagy Nagy Gábor (20/397-1915, gazi.kft@chello.hu).

 

MEGOSZTÁS