Egyfajta küldetéstudatom van, hogy az igazi kézműves borokat eljuttassam a fogyasztóhoz, sőt meg is ismertessem vele. Abból, hogy kiléptem a Mátrixból óriási szerepe volt Malatinszky Csabának és Horváth „Ráspi” Józsefnek. Persze, rengeteg konfliktus van, de a fogyasztók, az éttermek egyre jobban keresik ezeket a borokat, mondta az évzáró nyíregyházi exkluzív boresten Kovács Antal örökös magyar sommelier bajnok, aki 8 különleges honi bort kóstoltatott.
{jb_redbox}Több mint tíz éve, amikor már esztendők óta a Zwacknál dolgozott, beszélgetett borászokkal a bor készítéséről. Ezek után döntött úgy, hogy végérvényesen a természetes borok felé fordul. Megalapította a pinceáron.hu kereskedést, s elkezdte a partnerei közé felfűzni azokat a borászokat, akik adalékmentesen készítenek borokat.{/jb_redbox}
Ahogy ő fogalmaz, nem kellenek a borászvilág zacskós levesei, az adalékanyaggal előállított élelmiszeripari termékek, a szájpadlásra feltapadó tanninos borok, csak a kézműves, természetes módon elkészített nedűk. Akiknek a borait árulja képzett borászok, tudják, mit csinálnak, évekig kísérletezték ki boraikat, amelyektől igazi illatokat, ízeket kaphatunk. Anti naponta kap olyan visszajelzéseket, hogy ennek furcsa vagy szokatlan az íze, igen, mert a fogyasztók nagy többsége nem találkozott még igazi ízekkel, fogalmaz.
{jb_redbox}Nyitottság, bátorság kell ahhoz, hogy ezeket a kézműves, kis palackszámban készült borokat bárki megkóstolja. Anti jó szívvel már csak ezeket kóstolja, forgalmazza, benne maximális a nyitottság, ez tartja lendületben. A vállalkozás erőteljesen nyomul, jelenleg 100 étteremmel állnak kapcsolatban, amelyek eleinte ódzkodtak ezektől a boroktól, mondván, a vendég nem fogja értékelni, de aztán látva a sikereket, felbátorodtak. Ráadásul amiatt is, mert a borok mellé egyfajta sommelier képzést is kaptak Antitól. A másik oldalról a borászok is szívesen adják a kereskedésbe boraikat, mert látják, Anti gondozza, építi, marketingeli őket. {/jb_redbox}
És akkor jöjjenek a borok, a nyolcak, amelyeket kóstoltunk. A nyolcból kettőt, Légli Gézát és Ráspit névről, esetleg egy-egy boráról ismertük, a többiek fehér foltok voltak számunkra. Egy nagyszerű tokaji furminttal kezdtünk az Obzidian Pincétől, majd megismertük a különleges, hihetetlen íz varázsú rizlingszilvánit Kecze-Hadytól. Somló kincse sem maradhatott el, egy juhfark a Kispincétől.Érdekes volt hallani, hogy ezek főleg félszárazok, a maradék cukor megaranyozza ízeiket. Légli Syrah és Ráspi Kékfrankosa a fajtánál egy új világot tárt fel nekünk, csakúgy mint a svéd felmenőkkel büszkélkedő Mörk András Cabernet Franc-ja. Kúcs Gyula villányi Cabernet Sauvignonja a vásárlási toplista elején tart, s zárásként a Dániel Pince szekszárdi Avantja telitalálat volt.
{jb_redbox}Tobzódhattunk a különlegességekben, egy szokatlan előadásmóddal ismerkedhettünk meg, ami kendőzetlen képet alkotott a honi borászatokról. Ráerőltetni senkire nem akarok semmit, fogalmazott zárásként Anti, volt már ebből elég konfliktusom, bár mostanra már ezeket kerülöm. Inkább legyen tíz hallgatóból hat, amely soha nem jön vissza, nekem a maradék négy a fontos.{/jb_redbox}
Ha abból kettő semleges is, de a másik kettő bejön vásárolni és marad nálam, őket kell megbecsülnöm. Nem szeretem a palackokon a plecsniket, a borbírálatok nagy többségéről az a véleményem, hogy az ítészek a közízlést bírálják, nem a borokat, ezért csak azokat a borokat forgalmazom, amelyeken nincsenek ilyenek. Sokszor voltam bírálaton, láttam, hogy mire és hogy adnak érmeket, ezekben már nem akarok részt venni. Azokból a borokból választok, amelyek oklevelet kaptak, mert azok nem az általános ízlést képviselik.




























