Nyíregyházi Borestek Csak egy szóval: ütős!

Csak egy szóval: ütős!

504

gallajos borasz

Öten Egerből! Ütős a névsor: dr. Gál Lajos csapatvezető, Sike Tamás, Hagymási József, Lőrincz György és Bolyki János. Folytatódik a tavaly elkezdett remekművek sorozatunk, ezúttal Egerből hozzuk az Egy Csillag, egy Bikavér, egy Büszkeség elnevezésű borokat január 14-én, csütörtökön este 7 órától Nyíregyházán a Hotel Centrálban. 

{jb_info}Nem bíztunk semmit a véletlenre, hiszen egy nagy létszámú nyíregyházi csapattal december 29-én az Egri Borszalonon végigkóstoltuk a 25 helyi borász legkiválóbb borait. {/jb_info}

Ezekből szemelgetünk, amikor öt nagyszerű egri borász 3-3, s nem is akármilyen bort kóstoltat Nyíregyházán. A tematikus remekművek sorozatunkat tavaly a mádiakkal kezdtük, utána következtek a szekszárdiak, most az egriek, s reményeink szerint tavasszal a villányiak és a somlóiak követik őket.

gallajos-portre1Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen az öt meghívott egri borász külön-külön már kóstoltatott nálunk, most három remekművet hoznak számunkra. Dr. Gál Lajos tanár úr vállalta a csapatvezető szerepet, nemcsak a korelnökség, hanem a borász tapasztalat miatt is. Ő egy 2013-as Egri Csillag Superiort, a 2012-es Pajados Egri Bikavért és büszkeségét, a 2013-as Szó-Lá-Ti Olaszrizlinget hozza. 

hagymasi jozsefA szőlész-borász szakmérnök Hagymási József, aki a szakmát az Egervin Borkombinátnál kezdte, majd az Egri Szőlészeti Borászati Kutatóintézet pincevezetője, s később a Gundel főborásza volt, a 2011-es Egri Kadarkát, a 2009-es Egri Bikavért és a 2011-es Föld és Lélek borát hozza. Utóbbi már megjelenésében tisztelet parancsol, a birtok legszebb boraiból válogatott különleges minőségi bor, cabernet franc, syrah és kadarka fajtákból készül, csak kiemelkedő évjáratokban lehet vele találkozni. 

sike tamasSike Tamás a következőket vallja: A lehető legjobban megérlelt szőlőből olyan bor készüljön, amely fehér borok esetén az elsődleges tiszta szőlőből származó illatokkal, és fimon íz világgal, vörösborok esetében pedig az egries stílusú, intenzív gyümölcsökkel, fűszerezettséggel ajándékozza meg a bor fogyasztóját. Ő a 2012-es Egri Csillaggal, a 2011-es Egri Bikavérrel és a 2011-es Egerszóláti Olaszrizling Superiorral érkezik. Az utóbbit volt szerencsénk kóstolni az Egri Borszalonon, frenetikus íz hatást ígérhetünk a borbarátoknak!

lorincz gyorgyLőrincz György három klasszikus borát hozza: Napbor 2014, Áldás 2013, Csakegyszóval Pinot noir 2012. A 2014-ben az Év pincészetének választott St. Andrea Szőlőbirtokról a Napbor a klasszikus kategóriájú egri csillag. Élénk, intenzív, összetett, ugyanakkor friss gyümölcsös illatú házasított egri fehérbor. Az Áldás a St. Andrea szőlőbirtok klasszikus kategóriájú egri bikavér bora. A Pinot Noir egy meleg és száraz évjárat izgalmas bora. Illatvilága igen összetett és vibráló, édeskésen meggyes árnyalattal. 

bolyki janosBolyki Jani a 2011-es Meta Témát, a 2013-as Bikavért és a 2012-es Bolyki és Bolyki borát hozza. Mindhárom bor a Challenge International du Vin borversenyen érmes lett, a Meta Téma elhozta az aranyat, a Bolyki és Bolyki ezüstérmes, míg a Bikavér bronzérmes lett. Három, a világ legnagyobb borversenyén érmes helyezést elért bort kóstolhatunk. 

{jb_info}Ezt a prémium rendezvényt maximált, 50 fős létszámmal rendezzük meg, ezért arra kérjük a borbarátokat, hogy szíveskedjenek előzetesen regisztrálni részvételüket, ami annyit jelent, küldjenek az email címünkre (mathe.csaba001@gmail.com, gazi.kft@chello.hu) egy előzetes jelentkezést. Mindez azért szükséges, mert 50 főben maximáltuk a résztvevők számát, a helyszínen már nem tudunk plusz jelentkezéseket elfogadni. A tervezett közel 3 óra lehetőség nyújt arra, hogy a szenzációs egri borokat végig kóstolják a résztvevők, és beszélgessenek a borászokkal.{/jb_info}

MEGOSZTÁS