Nyíregyházi Borestek Áts Károly és Balla Géza prémium borokat kóstoltat

Áts Károly és Balla Géza prémium borokat kóstoltat

666

ballagéza 2átskarcsi 2

Két fantasztikus borász, a 100 pontosnak becézett Áts Károly és a legendás vörös aszúról ismert Balla Géza lesz a vendégünk május 6-án, szerdán, az Áts-Balla Nagy Prémium Kóstolón, amelyet 18-21 óra között a Chloé New York (régi nevén Rolling Rock) különtermében rendezünk. Csakúgy, mint a Mádi Remekművek rendezvényén, ezúttal is limitált a létszám, 50 borkedvelő lehet része az esztendő egyik nyíregyházi borkóstolós csúcsrendezvényének, ahol a résztvevők összesen 10 fajta bort kóstolhatnak.

Ezért arra kérjük a borbarátokat, hogy szíveskedjenek előzetesen regisztrálni részvételüket, ami annyit jelent, küldjenek az email címünkre (mathe.csaba001@gmail.com, gazi.kft@chello.hu) egy előzetes jelentkezést. Mindez azért szükséges, mert 50 főben maximáltuk a résztvevők számát, a helyszínen már nem tudunk plusz jelentkezéseket elfogadni. A belépőjegyek ára egységesen 8.000 Ft, amit a helyszínen kell fizetni. Valamennyi résztvevő karszalagot kap, azzal lehet részt venni az Áts-Balla Nagy Prémium kóstolón. Azt kérjük, a karszalag a rendezvény végéig maradjon mindenkin rajta, ezt ellenőrizni fogjuk! A tervezett 3 óra lehetőség nyújt arra, hogy a résztvevők végig kóstolják Áts Károly és Balla Géza különleges borait, beszélgessenek a két nagyszerű borásszal.

 ballagéza 1

Áts Károly 2002-ben készítette el az azóta legendássá váló, róla elnevezett késői szüretelésű tokaji édes bort, az Áts cuvée-t. 2006-ban a Wine and Spirit amerikai magazin 100 pontosra értékelte az általa készített 1999-es eszenciát, ebben az évben Tokaj-Hegyalján megválasztották Az év borászának. 2009-ben a Népszabadság Top 100 Bor versenyében a 2003-as Betsek aszúbora abszolút győztes, 2007-es száraz furmintja kategória győztes lett. 2012-ben megkapta a Borászatok Borásza elismerést, és elnyerte Az év bortermelője címet.átskarcsi 3

A legendás vörös aszúk, a fűszeres Kadarkák, az egykoron Európa-szerte híres nagytestű, bársonyos ménesi vörösborok és szelíd Királyleánykák hírnevét szeretné visszanyerni Balla Géza. Az erdélyi, jobban mondva partiumi borász pincészetét 1999 hozta létre Ménesen, a hajdani híres történelmi borvidéken, Arad-hegyalján. Ménes kiváló talaj adottsága és az adriai éghajlathoz hasonló klímája szülte a borvidék büszkeségeit, a vörösborokat! A Merlot, Pinot Noir, Cabernet Sauvignon, Kékfrankos és a Kadarka ma is a Balla Pincészet kiváló borai. Zászlósboruk a Kadarka, amiből régen a vörös aszút készítették. Vörösboraikat hagyományosan ászokhordóban érlelik. A fehér boroknál sajátosságuk a huszáros savgerinccel rendelkező Mustos Fehér, de szélesíti palettájukat a világfajta Sauvignon Blanc, a rózsaszirom illatú Tramini, a szelíd, de titokzatos Királyleányka, a jellegzetes Szürkebarát és a harmonikus Olaszrizling.

  Főtámogató:

Marso logo 01 allo cube

  Kiemelt támogatók:

  Vela logo mada-banner 170 100
  agroforg  woodex

MEGOSZTÁS