Tokajon a 100 pontos Áts Karcsi a király! – mottóval tartottuk augusztus 16-án a Chloé New York nagytermében a Grand Tokaj prémium borestjét Áts Károly főborász prezentálásában. A mottó már-már klasszikus, hiszen amióta a Belga együttes Boros című dalát elénekelte, azóta ezt az egy sort kívülről fújjuk. A király pedig újra elvarázsolta a nyíregyházi borkedvelő közönséget, akik azon az estén a Grand Tokaj új borait kóstolhatták.
{jb_redbox}Idén tavasszal választotta a Grand Tokaj nevet a 2013-tól a minőségi bortermelés iránt elkötelezett legnagyobb állami borászat, a korábbi Tokaj Kereskedőház Zrt. Az új név és az arculat jobban kifejezi a vezető magyar borászati vállalat térségben betöltött meghatározó szerepét, egyúttal az országimázst is méltón képviseli, tudtuk meg. Az új logó kiválasztásánál a magyar Szent Koronával Tokajra utalnak, a borok királya, a királyok bora státuszra, mellette a régi kulcs egyfajta emocionális utalás: kulcs a szívekhez! {/jb_redbox}
Nekünk azon az estén a szívünkhöz és a torkunkhoz Áts Karcsi volt a kulcs, aki ezúttal sem tagadta meg önmagát, humorosan, szenvedélyesen, közérthetően szólt a tokaji borokról, készítésükről és a világpiaci trendekről. Persze a kellő hiúság, mint általában minden borászban, benne is megvan, hiszen ahogy ő fogalmazott, három bor létezik: jó, nagyon jó és az én borom! A Grand Tokaj jelentős termékpalettával dolgozik, a cél a 10 milliós palackszám. Amikor valaki ennyi bort állít elő, az íz fogyasztásra is figyelni kell, mondta a főborász, olyat kell készíteni, amit világszerte megért a fogyasztó. Eddig Tokaj többnyire az aszúról ismerték, amióta a száraz furmint megjelent, egyre jobban be lehet vezetni a világban. Ebben a szegmensben ha birtok furmintról beszélünk, akkor kötelez a Tokaji név, amikor például a Kővágó Furminthoz érkezünk, ott már a dűlő is kötelez, a borász azon keresztül akarja a fajtát bemutatni.
{jb_redbox}Egy 2015-ös félszáraz sárgamuskotállyal kezdtük a kóstolót, amire nemes egyszerűséggel Karcsi és kollégája azt mondta, ez lehet Tokaj rozéja! A párhuzam jogos, ezt a bort jellegzetes, behízelgő aromáival bármikor ihatjuk akár tisztán, akár egy adag szódával. A fehér, könnyű boroknál a nyár tökéletes bora, a rozé alternatívája. Két furmint következett, az első N8-ra keresztelt, amelyet a Tokaji Borvidék nyolc hegyközségében szüreteltek és furmint, valamint hárslevelű házasításából készítettek ízében a tavaszi virágok illatával. A szintén 2015-ös furmintnál inkább az ásványos jegyek domináltak, a végén pici gyümölcsillattal. {/jb_redbox}
A szárazak után jöhetett az édes sárgamuskotály, valamint a három aszú, amely a nem mindennapok bora, de ahogy Karcsi is mondta, egy karácsony estén, meghitt családi hangulatban, a 6 puttonyos aszú jelképezheti a családi összetartozást, akkor érdemes megbontani egy palackkal. Érdekes, hogy újabban borvacsorákon az aszúhoz főfogást párosítottak, íz világuk olyan sok színű, hogy sokféle ételhez ajánlják a séfek. Karcsi szerint manapság találkozni kapros, mentás jegyeket mutató aszúkkal, ahogy fejlődnek megjelennek a csokoládés, barackos, fügés ízek, ezek minden esetben a tokaji savakkal járnak együtt. Ha ezeket figyelembe vesszük, akkor azokhoz az ételekhez, amelyekben ezek az ízek megjelennek, nyugodtan párosíthatók. Korábban megszokhattuk, hogy egy lomha, édes íz maradt a torkunkban, manapság éppen a savak „robbantják le”a cukrot az ember nyelvéről, emiatt friss, üde érzés marad például egy 150-200 gramm cukrot tartalmazó aszú kortyolgatása után, ha a 8-as, vagy 10-es savval rendelkezik. Ez adja a szép egyensúlyt. – Úgy gondolom a borvidéknek mindig is az aszú lesz a zászlósbora, az adott évjáratban mindig a legjobbat kell kihozni – mondta Áts Karcsi zárásként.




























