A legendás vörös aszú hazáját, Balla Géza ménesi pincészetétet október elején látogattuk meg nyíregyházi borbarátok egy csoportjával. A szüret közepén érkeztünk, Géza egész délután irányította a beérkező szőlő feldolgozását, de azért volt annyi ideje, hogy bemutassa a birtokot. Felgyalogoltunk a szőlőbirtok tetejére, amelyben az idei forró nyár közel 30 százalékos kárt okozott. A vaddisznóktól villanypásztor védi a szőlőtőkéket, a szarvastól, őzektől viszont semmi, szerencsére ezek az állatok egy-egy fürtöt legelnek le, nem dúlják fel az ültetvényt.
{jb_redbox}Este a kemencében sült csülök mellé jöhetett a kóstoló, az egészen bordó rozé, a különleges furmint, ami össze nem hasonlítható a tokaji, mádi ásványos ízekkel. Utánuk a bársonyos ménesi vörösborok, majd zárásként a vörös aszú. Mennyei ízek, különlegességek, megfűszerezve Géza előadásával. Másnap Olasz Angéla nyugdíjas helyi tanárnő tartott aradi idegenvezetést, középpontban az aradi vértanúkkal. Megannyi történelmi emlék, megannyi ismert magyar költő, művész fordult meg Aradon, szinte mindegyik utcához kötődik nevük.{/jb_redbox}
Aznap este egy szintén partiumi borászhoz, a magyar és a német felmenőkkel büszkélkedő Szikler Walternél kóstoltunk. Ő abban különbözik Gézától, hogy borait hazánkban nem árusítják, elsősorban a román éttermekbe, vendéglátóhelyekre szállít, míg a BG monogramú palackok hazánkban egyre gyakrabban tűnnek fel. Walternél a Pinot Noir volt a legkülönlegesebb, több évjáratot kóstoltunk, kiváló minősítést adtunk rá. Nem kellett sokat győzködni Waltert egy magyar turnéra, úgyhogy reményeink szerint jövőre megszervezzük a határon túli magyar borászok találkozóját Nyíregyházán!




























