Nyíregyházi Borestek A Meszest felkentük a torkunkra

A Meszest felkentük a torkunkra

621

szt donat nyhaza (34)

Az utolsó héten csak sikerült becsempészi a borsorba a Meszes elnevezésű bort, amely a csopaki Szent Donát pincészettől egy belga 3 Michelin csillagos étterem új étlapjának menüsorában is helyt kapott. Ebből a borból már csak a belgáknál, illetve néhány budapesti étteremben lehet kóstolni, szerencsére 3-3 palackkal nekünk is jutott az áprilisi Mátészalkai és Nyíregyházi Boresteken! 

szt donat nyhaza (1)

{jb_redbox}A Szent Donát ókeresztény vértanú (†361), a szőlőskertek, szőlősgazdák védőszentje, tudtuk meg Osváth István borásztól.{/jb_redbox}

Névünnepe augusztus hetedikére esik. A helyi gazdák Donáthoz különösen villámcsapás,  jégeső távol tartásáért imádkoztak és a szőlőkben sok helyen szobrot, kápolnát  állítottak neki. Valószínűleg sikeresen, mert ahogy megkóstoltuk a Szent Donát borait, meg kellett állapítanunk, hogy sikerült a csopaki klíma különlegességeit, a termőtalaj változatosságát, gazdagságát palackba zárniuk. Náluk minden az olaszrizling körül forog, mindezt teszik a csopaki hagyományok alapján.

szt donat nyhaza (4)

Négy különböző első osztályú dűlőn dolgoznak a fajtával, ahonnan külön szüretelve, külön erjesztve és feldolgozva, palackozva kerülnek ki a dűlős tételeik. Ezen felül furmintot is telepítettek két különböző dűlőn, ami szintén külön kerül palackba. A csopaki klíma különlegességét, a termőtalaj változatosságát, gazdagságát igyekeznek palackba zárni. A kóstoló egy sauvignon-al, majd olaszrizlingekkel és furmintokkal kezdődött, utána tértünk át az olaszrizling válogatásokra, Nagykút, Kishegy, Berekhát. 

 szt donat mszalka (6)

Már a kóstoló elején István szólt a Csopaki Kódex előírásairól, mely szerint a Kódexben regisztrált területeiken a legszigorúbb feltételek mellett igyekszenek a  szőlőművelés apró részleteitől, a növényvédelmen át a palackozásig a hagyomány, az eredet a természetesség és egy általuk is már tisztán érezhető stílust megteremteni és újraértelmezni Csopakon.

szt donat mszalka (16)

A Csopaki Kódex egy független eredetvédelmi és védjegyoltalmi rendszer, melynek fókuszában Csopak és hagyományos fajtája, az olaszrizling áll. Megalkotásának célja a csopaki bor minőségének magasabb fokú védelme. A Csopaki Kódex négy pillérbe gyűjtve tartalmaz termelési előírásokat. A védjegyével ellátott boroknak az ország legszigorúbb minőség- és eredetvédelmi szabályainak kell megfelelnie.

A Kódex védjegyében szereplő kétfarkú oroszlán eredetileg a Csopakon élt nemesség középkori pecsétjéről származik, ma egyben Csopak község hivatalos címerének központi figurája is. A Kódex védjegy hivatalosan bejegyzett megjelölés, melynek tulajdonosa a Csopaki Önkormányzat. Érdekesség, hogy az kódex bevezetése óta két olyan év is volt, ahol a gazdák nem tudtak felnőni a saját maguk által szabott minimumhoz, így kódex-bor nem készült.

szt donat mszalka (25)

A Szent Donát éves termelése 20-30.000 palack, melynek fele helyben fogy el, középtávon ezt a duplájára szeretnék emelni, ezzel párhuzamosan elérve a tíz hektár körüli méretet. Termelésük ötödét a Benelux államokba exportálják, de éppen a kóstoló idején a mádi Szent Tamással borászattal együtt Észak-Amerikai körúton jártak, remélve, hogy be tudnak törni a kanadai és az amerikai piacra is. Ha már említettük a Meszes nevű bort, akkor érdemes ezzel a borral egy kis kitérőt tenni.

A belga innovatív, csúcsminőségű alapanyagokra építő Hof van Cleve étterem 1994-ben szerezte első csillagát és 2005 óta három Michelin csillagos étterem. A Gault-Millau értékelés szerint a maximális 20-ból 19,5 pontja van. A világ egyik legjobb étterme, a legnevesebb gasztro ranglisták állandó szereplője. Egy flamand majorságban működik, és a konyhafőnök, Peter Goossens a konyha legfontosabb alapanyagait személyesen szerzi be a környékbeli termelőktől.

A Meszes nemcsak a borlapra került fel (amely egyébként több mint ezer! tételt tartalmaz), hanem fix helyett kapott az új étlap menüsorában is. Mathieu Vanneste sommelier (aki a belga Gault-Millau szerint a legjobb hazájában) egy tengeri sügér fogás mellé keresett megfelelő bort, és a Meszes finom egyensúlya, rétegzettsége és hosszú sós-minerális ízei azonnal meggyőzték.

Ha már Sauvignon-al kezdtünk, akkor ezzel is fejeztük be, egy nagyszerű 2012-es félszáraz Késeivel!

 szt donat nyhaza (7)
Nyíregyházi borestünk képeit a fotóra kattintva nézheted meg.

 szt donat mszalka (34)
Mátészalkai borestünk képeit a fotóra kattintva nézheted meg.

MEGOSZTÁS