Nyíregyházi Borestek A Fekete-hegy Franc cseppeket adott!

A Fekete-hegy Franc cseppeket adott!

457

bock 2015 nyhaza (23)

Hajdúnánáson is! A borestek rendezvény sorozatába Hajdúnánás is bekapcsolódott, nem is akárhogyan, hiszen november 11-én, indulásként a Bock Borászat Márton-napi különlegességeit kóstolhatták a helybeliek az újonnan átalakított pince bárban, másnap pedig a nyíregyháziak a Hotel Centrálban.

{jb_redbox}Krenner Csaba, a Bock Borászat vezető kereskedője nem tagadta meg önmagát, kellemes iróniával fűszerezett beszámolója mellé a legkiválóbb Bock borokat kóstoltatta. Már a második borász Csabának adhatnánk tiszteletbeli nyíregyházi címet, hiszen legutóbb Sebestyén Csabára, most Krenner Csabára mondtuk, hogy lassan második lakhelyként jegyezhetik Nyíregyházát! Szeretik a várost, szeretik az itteni borkedvelőket és szívesen jönnek kóstoltatni.{/jb_redbox}

A Bock Márton-napi estén kezdésként két nemrég lepalackozott bort mutatott be Krenner Csaba, a PortaGéza rozét és a Szent Márton borát. Az idei év igazi slágere volt a rozé, a forróság hatására csúcsot döntöttek rozé eladásban a borászatok, erről Bockék sem maradtak el, a 2014-es rozé készletet kisöpörték. Szinte ropogós a mostani, nemrég palackozták és hasonló sikert várnak tőle, mint a 2014-estől. Egy nagyon ízletes, könnyű vörösbor, a Szent Márton bora következett, majd a PortaGéza oportó selection és a Hárslevelű után sorra érkeztek a nagyágyúk. 

Az Ermitage cuvée a pincészet legnépszerűbb bora. A villányi borvidék legszebb dűlőiből származó szőlőfajtákból készült, Cabernet gerincre épülő, Merlot, Pinot Noir, Portugieser, Kékfrankos, Syrah házasítása. Ennyi fajta kiváló szőlőből, hozzáértő kezekben csak is jó bor születhet, remek példa volt erre a cuvée 12-es évjárata is. A házasítás népszerűségét jelzi hogy a Bock család villányi 4 csillagos welness-bor szállodája is a Hotel Ermitage nevet kapta. A Cabernet Franc világfajta, mely a villányi borvidéken igazán otthon érzi magát. Míg a világ más területein a Sauvignon az első számú Cabernet, addig Villányban a Cabernet Franc kerül egyre inkább előtérbe . Egy remek birtok franc után jött a Fekete-hegy nagyágyúja a dűlőszelektált változat, amelyből közkívánatra még egy kör fogyott! A Royal Cuvée-nél két meghatározó francia borvidék, a bordeaux-i (Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Merlot) és a burgundi (Pinot Noir) fő fajtái kerültek házasításra és az ízek 24 hónapig új és használt barrique hordókban érlelődtek. Megkóstoltuk a syrah műfaj egyik legjobbját Bock interpretációban, majd méltó csúcsként a pincészet zászlós borával a Bock Cuvée-vel zártunk. A nyíregyháziaknak a legvégére jutott egy kellemes meglepetés, + 1 borként megkóstolhatták a nyíregyházi Corvin Borház, és Bock József közös, különleges, csak a Borház számára készülő, és kizárólag itt kapható csúcsházasítását, a Gallicus Cuvéet. 

Krenner Csaba barátunktól – köszönve a két remek estet – csak időlegesen búcsúztunk, mert tavasszal egy nagyszabású prémium villányi rendezvény főszereplőjeként találkozhatunk vele. 

 bock 2015 nyhaza (7)
Borestünk képeit a fotóra kattintva nézheted meg.

bock hajdunanas (3)
Hajdúnánási Borestünk képeit a fotóra kattintva nézheted meg

MEGOSZTÁS