Ismét nagyot durrantottunk, ezúttal pezsgővel! Kilenc szenzációs Törley pezsgőt kóstoltunk meg Nemes Norbert gasztro szakértő, sommelier jóvoltából, aki beavatott a műfaj titkaiba. Teljesen átértékeltük a pezsgőről szóló ismereteinket április 21-én a nyíregyházi Chloé New Yorkban nagytermében.
Mikor is szoktunk leginkább pezsgőt inni? Decemberben és akkor is főleg szilveszterkor, amikor mindegy, csak durranjon címszóval, pezsgővel koccintunk az új évre. Hazánkban az éves fogyasztás kb. 60 százaléka erre az időszakra tehető, a maradék eloszlik az év többi részére.
A trendi pedig a következő: emelkedik a kiváló hazai pezsgők ázsiója, amelyet akár aperitifként, akár hét végi reggelihez, akár névnaphoz, vagy születésnaphoz is bontunk. Ebben pedig élen jár a Törley, amely márka mellett két másik, általa forgalmazott pezsgőfajtát, a Hungariát és a Francois-t is kóstolhattuk. Nemes Norbert szakavatottan ecsetelte a pezsgő készítés módját, kiváló előadást hallhattunk ennek a nagyszerű italnak a történetéről, főleg Törley Józsefről, aki 1882-ben határozta el, hogy a franciaországi Reimsben szerzett pezsgővel kapcsolatos ismereteit idehaza, Etyek környékén kamatoztatja. Érdekesség, hogy a budafoki gyárat Louis Francois szerelte fel, neve az egyik legkiválóbb magyar pezsgőfajtaként maradt fel.
És akkor nézzük hogy készül ez az ital. Nincs ördöngösség benne, az alap a minden töltéskor azonos minőségű és összetételű bor. A borhoz cukrot adnak, úgynevezett tirázs likőrt, valamint speciális élesztő is szükséges. Törley József hazánkban elsőként vezette be a fagyasztással történő seprőtelenítést, a degorzsálást, ez olyan művelet és szakszó maradt, amely talán az egyik legfontosabb a kiváló pezsgő elkészítésénél.
A palackban lévő üledéket, seprőt, a pezsgőmester rázóállványon, szakavatott mozdulatokkal a dugóra rázzák, majd a palack nyakrészét lefagyasztják, s az így keletkezett jégdugót a seprőtlenítés vagyis degorzsálás során a belefagyott seprővel együtt kilövetik. A pezsgő végleges cukortartalmát pedig likőrrel beállítják, lezárják parafa dugóval és drótkosárral és máris mehet a fogyasztóhoz. Mára a Törley a honi pezsgőgyártás piacvezetője, minden magyar lakosra jut egy üveg palack ebből a nemes italból. A kóstolót édes pezsgővel kezdtük, majd jöttek a Törley és Hungaria különlegességei, a végére maradt a kitűnő Francios President, egy évjáratos Brut, majd a két nyers pezsgő, amely likőr nélkül, teljes valóságában mutatja be a legkiválóbb pezsgőket. Az igazi ínyencek ettől elolvadnak!
[ngg_images source=”galleries” container_ids=”288″ display_type=”photocrati-nextgen_basic_imagebrowser” ajax_pagination=”0″ order_by=”sortorder” order_direction=”ASC” returns=”included” maximum_entity_count=”500″]




























