Nyíregyházi Borestek Az ásványokat borcseppekben zárták palackba

Az ásványokat borcseppekben zárták palackba

516

ifjszepsy nyhaza (7)

A történelemben több millió évvel ezelőtti vulkánokat idézett, majd együtt belefúrtunk a tokaji hegy gyomára, ahol kőzeteket vizsgáltunk, s végül ennek eredményét, az egyedi, mádi furmintos palackba zárt borokat kóstoltuk ifjabb Szepsy István, a Szent Tamás főborásza és Nagy Tamás kereskedelmi vezető jóvoltából a decemberi nyíregyházi és mátészalkai boresteken. 

{jb_redbox}Zeolit és bentolit. István és Tamás jóvoltából két olyan agyagásvánnyal ismerkedtünk meg, amelyek ebben a kategóriában a legkisebb szemcséjűek közé tartoznak, s megmagyarázzák a borokban fellelhető, sokak számára vitatott ásványosságot. Ezek az ásványok ugyanis vízzel elegyedve a gyökércsúcsokon keresztül a szőlő szövetei közé jutnak, s egészen a fürtökbe kerülnek.{/jb_redbox}

ifjszepsy nyhaza (2)

Azt, hogy ebből a mélyből jövő kincsen hány fürt osztozik, azt a szőlész dönti el. Szepsyék nagyon komoly geológiai vizsgálatot készíttettek a borvidéken, elemezték a kőzetet, a talajt, s azt, hogy ezek együttesen milyen hatással vannak a szőlőre és a belőle készült borok minőségére. S mivel a saját területük mellett más gazdáktól is vásárolnak fel szőlőt, ezért azt kérték, hogy hektáronként maximum 2 tonnát termelhetnek. 

{jb_redbox}Mikor létrehoztuk a Mád névre hallgató reduktív száraz furmintunkat, az volt a cél, hogy közérthető, könnyen fogyasztható, a mádiságot magán hordozó, ásványos, jó savszerkezetű bort alkossunk meg – mondta ifjabb Szepsy István.{/jb_redbox}

ifjszepsy nyhaza (6)

Az értelmes hozamkorlátozással lehet készíteni olyan bort, ami betölti a silány és a magas minőségű tokaji csúcsborok közötti űrt. A cél, hogy ezt a bort az emberek egy településhez, Mádhoz kössék. Ehhez a borhoz Ipacs Géza, tulajdonos-designer, a tokaji aszúéra hajazó palackot tervezett. Ezzel létrejött egy régóta várt tokaji, vagy első körben mádi egyenpalack, amelyről a vevők már messziről felismerik a borvidéket. A Mád furmint üvegdugót kapott, s mivel kedvező fogadtatásra talált, évről évre növekszik a palackszám. Olyannyira, hogy már a 2015-ös tétel is palackokba került. 

{jb_redbox}Az óriási zeolitmagon fekvő Nyúlászó dűlőről Hárslevelűt és Szamorodnit is kóstoltunk, mindkettő pazar volt. Ha már kőzeteknél tartunk, akkor a Percze dűlőnél riolitról is hallhattunk. Az egyik legtöbbre tartott dűlő déli oldaláról három különböző parcelláról, három különböző időpontban szüretelték a Percze Furminthoz a szőlőt, s csak palackozás előtt házasították a különböző tételeket. A Szent Tamás dűlő déli és nyugati oldalán szedték a szőlőt a következő borhoz, külön készítették el és szintén csak palackozás előtt házasították. Érdekesség, hogy a nyugati oldal termése szikárabb bort ad, visszafogott illattal, a délié viszont illatosabb, vékonyabb szerkezetű, úgyhogy nagyszerűen egészítik ki egymást. {/jb_redbox}

István szólt a családjáról, 18. generációs leszármazott, őse, Szepsy Laczkó Máté volt az, aki először aszút készített. Édesapjáról éppen a borest másnapján mutatták be a hat éven keresztül forgatott életrajzi filmet, s idén alkották meg együtt a Szepsy 100 nevű bort az Úrágya dűlő terméséből. Apa és fia ketten idén 100 évet számolnak, az Úrágya dűlőnél pedig arra akarták felhívni a figyelmet, hogy az első, nemzetközi figyelmet is kiváltó száraz furmint 2000-ben éppen az Úrágya terméséből készült. A Szepsy 100 szimbóluma az első száraz furmint óta eltel időszaknak. 

 ifjszepsy nyhaza (16)
Képgalériánkat a fotóra kattintva nézheted meg.

MEGOSZTÁS