Nyíregyházi Borestek A Villányi Franc-ok bevonultak Nyíregyházára!

A Villányi Franc-ok bevonultak Nyíregyházára!

473

2991

Maul Zsolt megszerette Nyíregyházát, úgyhogy jövő héten visszatér hozzánk és teljes borsorral kóstoltat a Nyíregyházi Borozón. És aki ott volt a Villányi Remekművek prémium rendezvényünkön, azoknak hasonló hangulatot ígérünk a jövő heti három napos szabadtéri borfesztiválunkon. Azt már mondanunk sem kell, hogy Bockék is jönnek!

2969

{jb_redbox}Nekünk a 13-as szám szerencsét hozott, hiszen Maul Zsolt és Krenner Csaba fesztiváli hangulatot teremtett a Hotel Centrálban megtartott Villányi Remekművek rendezvényen. Persze a 13-as szám a kóstolásra szánt borok számát jelezte, egy nagyon komoly, tekintélyes borsort sikerült kipipálnunk. Előzetesen borestünk nótafáját, dr. Móré E. Csabát köszöntöttük 50. születésnapján, majd Lakatos Tibor, állandó támogatónk, a Vela Pékség vezetője legújabb termékeit mutatta be, amit azonnal meg is kóstolhattunk. {/jb_redbox}

3057

A kóstoláshoz a szokásos falatkák mellett Kovács Krisztián jóvoltából nagyszerű hidegtálat is kóstolhattunk, erről keretes írásunkban olvashatnak. Krenner Csabát nemes egyszerűséggel elneveztük Nyíregyháza villányi bor nagykövetének, s ha már jelzőknél járunk, akkor korábban arról olvashattunk, hogy Maul Zsoltot Villány fenegyerekének titulálják. Mondták rá, hogy odamondogatós borász, polgárpukkasztó, de azt mindenki hozzáteszi, fiatal kora ellenére már letette az asztalra névjegyét. Elég ha csak a Lator nevű cabernet franc borára gondolunk. Ilyen névvel kihozni bort? Igen, Maul Zsolti megtette, azt mondta róla, a legmarkánsabb, a legikonikusabb, a legkarizmatikusabb bor, amit valaha készített. És mosolyogva tette hozzá: ördögi csábítása, fenyegető, felemésztő vágya szimbolizálja a lelke sötét oldalával viaskodó borászt. Az biztos, ha valaki megkóstolta a Latort, az életben nem felejti el sem a nevet, sem a bort, ami egy nagyszerű cabernet franc. 

3073

{jb_info}Ha már a franc-oknál tartunk, akkor érdemes Bockék Fekete-hegyi franc-járól is szólni, amire Krenner Csaba csak annyit mondott: ez maga Bock József! {/jb_info}

Amit Boxi bácsi szeretett volna egy borból kihozni, azt ez a franc tudja. Mi is tudtuk, hogy ebből érdemes visszakóstolni. Leragadtunk egy kicsit a franc-oknál, érdemes is, hiszen a Maul és a Bock franc mellett érkezett Gere Zsolt a Várerdő franc-al. Igazán nem tudtunk sorrendet kialakítani a három nagyszerű franc között, inkább többször visszakóstoltuk őket. Az bizonyos, hogy Villányban is elkezdődött a borvidékre jellemző vezető borfajta kialakítása és ez a franc lett. A franc kapcsán fontos újításon ment keresztül az eredetvédelmi rendszer, mert a Borvidéki Tanács meghatározta a szuper prémium kategóriás cabernet franc minőségi feltételeit is. A prémium és szuper prémium kategóriás 100% cabernet franc-ok a jövőben Villányi Franc márkanév alatt kerülnek majd a fogyasztók elé. A Villányi Franc – szuper prémium minőségben – azt jelenti, hogy 100% franc-ból készül, maximum 35 hl/ha terheléssel, de legtöbbször annál is szigorúbb terméskorlátozással. 

2933

{jb_redbox}Frenetikus hangulatban zárult a prémium borest, amelyre nemcsak a cikkünkkel, hanem Kerekes Kata és férje, Zoli fotói jóvoltából emlékezhetünk. Aki ott volt, annak „visszakóstolás” a Nyíregyházi Borozón, aki nem volt ott, az szerintem az írás és a fotók alapján minden bizonnyal kedvet kapott és elfogadja meghívásunkat május 12-14-e között az idény nyitó borfesztiválunkra a Korzó melletti szabad területre. {/jb_redbox} {jb_yellowbox}Ha céges rendezvény, esküvő, legénybúcsú, meglepetés buli, névnap, születésnap, gyerekzsúr, szalagavató, ballagás, húsvét, karácsony, szilveszter, állófogadás, svédasztal megszervezésén gondolkozik, és hidegtálat, meleg ételt vagy szendvicset szeretne, keressen bizalommal. Legyen szó akár családi eseményről vagy céges rendezvényről, 3-4 fős hidegtálról vagy 500 fős fogadásról, rám mindig számíthat! Hidegtálat, koktélszendvicset, szendvicset, salátát, meleg ételek és sültek készítésével és házhozszállításával, rendezvények lebonyolításával foglalkozom a legkülönbözőbb és legváltozatosabb megrendelői igényeket is kielégítve. Érdeklődni: Kovács Krisztián 06/30-361-2716, e-mail cím: kecsmartimea@gmail.com{/jb_yellowbox}

2978
Képgalériánkat a fotóra kattintva nézheted meg. 

MEGOSZTÁS