Nyíregyházi Borestek Hatodszor is Nyíregyházi Borozó a Korzó mellett

Hatodszor is Nyíregyházi Borozó a Korzó mellett

509

Nyiregyhazi Borozo 2016

Immár hatodik alkalommal és továbbra is hagyományteremtő szándékkal várjuk a borkedvelőket, az érdeklődőket, a társasági élet kedvelőit május 12-e és 14-e között Nyíregyházán, a Korzó Bevásárlóközpont melletti Jókai téren a VI. Nyíregyházi Borozón. Kóstoljunk, kortyolgassunk együtt!

Amióta meghirdettük 2011-ben első ízben a Nyíregyházi Borozót, azóta a minőségi magyar borok, és a kiváló borászok ünnepe lett ez a rendezvény az ország legkeletibb nagyvárosában. Örömmel tapasztaljuk, hogy kezdeményezésünk immár „gyökeret vert a nyírségi homokba” és az utóbbi években, Nyíregyházán is hozzáférhetnek a bor barátai a jó minőségű borok és gasztronómiai csemegék vásárjellegű kínálatához. Idén 20 kiváló borászat közel 100 nagyszerű borát kóstolhatjuk a három nap alatt.

 5029313

Ezúttal is a Korzó Bevásárlóközpont melletti fesztiváltéren naponta 16 és 24 óra között várjuk a borkedvelőket. A borok kóstoltatása ezúttal is csak üvegpohárban lehetséges, a helyszínen minőségi Ritzenhoff boros poharat árusítunk, de természetesen elfogadjuk az otthonról, vagy a korábban vásárolt üvegpoharat is. Ugyanakkor egy különleges, feliratozott Ritzenhoff poharat is meg lehet előre rendelni, aminek a egyediségét az adja, hogy egyszerre egy 0,7 decis üveg bor fér bele! Ha megtetszett, akkor érdemes előre megrendelni a mathe.csaba001@gmail.com címen. Természetesen a Korzó mosdója ezúttal is nyitva áll a vendégeinknek. 

{jb_redbox}Május 14-én a Nyíregyházi Borozó helyszínén kerül megrendezésre a Korzó Bevásárlóközpont nagy szabadtéri születésnapi bulija, a hagyományok szerint több tízezres tömeg jelenlétében, sztárfellépőkkel (Magna Cum Laude, stb.) fűszerezve! {/jb_redbox}

  5029317

MEGOSZTÁS