Nyíregyházi Borestek Képzeletben a Szépasszonyvölgyben jártunk

Képzeletben a Szépasszonyvölgyben jártunk

508

885

Képzeletben, az egri Szépasszonyvölgyben, vagy egyesek az est zárásaként gondolatban egy szép asszony völgyében jártak, megismertük egy leendő borász esküvő részleteit, meghallgattuk a  rögtönzött nyíregyházi bortrió dalát és megkóstoltunk 5 kiváló egri borász 15 nagyszerű borát. Így summázhatnánk az Egri Remekművek – Egy Csillag, egy Bikavér, egy Büszkeség című rendezvényünket a nyíregyházi Hotel Centrálban.

{jb_redbox}Kicsit bánkódtunk, hogy dr. Lőrincz György és Bolyki János elfoglaltság miatt személyesen nem tudott az esten részt venni, de boraik valamint a jelenlévő borászok élménybeszámolója, illetve legfinomabb boraik kárpótoltak minket.{/jb_redbox}

Nyugodtan írhatom, hogy boros élménybeszámoló volt, hiszen például dr. Gál Lajos szabatosan, történelmi dátumokkal megspékelve idézte fel a Bikavér név és magának a bornak az eredetét.

{jb_redbox}Természetesen azonnal lecsapott arra a mondatomra, amelyben – helytelenül – a szépasszony völgyét említettem, mint lehetséges egri borkóstoló helyet! Pajkosan mondta, az est után lehet ott is járni, de maradjuk az egri Szépasszonyvölgynél, ahol a korábbiakhoz képest elsőrangú borászatok kínálják minőségi boraikat, s ez már a Bikavérre is vonatkozik.{/jb_redbox}

Az az egri borászat, amely Bikavér néven dob piacra bort, már minőséget jelent, mondta határozattan dr. Gál Lajos. Sike Tamás a messzi Kínában tárgyal exportról, így helyette lánya, Sike Alexandra illetve vőlegénye, vagy, ahogy borász berkekben hívják, Sike Veje, Nagy Gábor a májusi esküvőjük részleteibe is beavatta a nagyérdeműt, ahol kedvencként késői szüretelésű édes bor lesz a sláger. Természetesen az összes jókívánságot megkapták a jelenlévőktől! Tamás és Alexandra a jelek szerint az orvosi pályáról már sikerrel átterelte a borászatra Gábort, aki nagyszerű összefoglalót adott a Sike borászatról és a jelenlévő három kiváló borról.

{jb_redbox}Dr. Gál Lajos csapatvezetőként vitte a prímet, de azért Hagymási József is szóhoz jutott, akit elsősorban különleges címkéjű és készítésű borairól faggattuk.{/jb_redbox}

A Kadarkán kalocsai minták és gyermekének fotója szerepel, a Föld és Lélek borát felesége ihlette, a címke egyik oldalán egy mosolygós, a másikon a szomorú szem látható, a bor szenzációs, a birtok legszebb tételeiből, és csak a legjobb években házasítják. Természetesen a jelenlévő borászok nem hagyták cserbe másik két társukat, Lajos és Gábor mutatta be Lőrincz György és Bolyki János kiválóságait. Azért a 15 fajta bor kóstolása nem mindennapi volt, de a jelenlévők hősiesen „legyűrték” a kortyokat!

{jb_redbox}A végére maradt a csattanó, dr. Móré E. Csaba vezetésével összeállt az alkalmi nyíregyházi bortrió, dr. Tasnádi Csaba és Körtvélyfáy Barna részvételével, akik a borászoknak Erkel: Bánk bán című operájából a Bordallal köszönték meg a nagyszerű estet. {/jb_redbox}

Lőrincz Gyuri két borának a nevével tudom jellemezni az estet: Csakegyszóval Áldás volt számunkra ez az est!

1523
Képgalériánkat a fotóra kattintva nézheted meg. 

MEGOSZTÁS