Nyíregyházi Borestek Idén sokszorozódnak a borcseppek

Idén sokszorozódnak a borcseppek

502

nyhborozo 2016 beharangozó

Szilveszter után alig egy héttel már elkezdődik az idei esztendő első borestje. Elsőként a nyíregyházi kapcsolatunk, vagyis Kiss János, a Breitenbach Pincészet borásza mutatja be top borait a szalkai és a nyíregyházi borkedvelőknek. Az első félév kínálatát úgy állítottuk össze, hogy a tavalyihoz képest több tematikus rendezvényt szeretnénk tartani, vagyis idén sokszorozódnak a borcseppek.

{jb_redbox}Breitenbachék után egy héttel érkezik az egriek ötös fogata, akik Egri Remekműveket kóstoltatnak dr. Gál Lajos vezérletével. Tanár urat Hagymási József, Sike Tamás, dr. Lőrincz György és Bolyki János erősíti, ők valamennyien 3-3 bort, Csillagot, Bikavért és egy Büszkeséget hoznak!{/jb_redbox}

 Sike Tamás Eger

Februárban a Lajvér Borászat remekeit ízlelgetjük, majd ismét megtartjuk a Furmint Február nyíregyházi regionális kóstolóját, reményeink szerint 25 borász részvételével. Február utolsó szombatján az év kiemelkedő társasági eseményét, az Év embere gálát, X. Nyíregyházi Borbált szervezzük, ahol Novák Tibort, feleségét és két lányát díjazzák, miközben a Dobogó Pincészet és a Vylyan Pincészet borait kóstolhatjuk valamint Charlie énekére táncolhatunk. A márciust meglepetés borász hölgyekkel kezdjük, akik Nőnapi Meglepetés Borcseppekkel rukkolnak elő, majd Kanczler András birtok vincellér a Basilicus borait kóstoltatja. Áprilisban Csopakról érkezik Osváth István borász, 21-én Villányból fogadjuk a négyes fogatot, Krenner Csabát, Gere Tamást, Günzer Zoltánt és Riczu Tamást, akik ütős hármassal, egy Rozéval, egy Franc-al és egy Büszkeséggel érkeznek. Májusban Vesztergombi Csaba borait ízlelgetjük, majd a Somlói Remekművek következnek. Az első félévet június elején az Angyal Borászattól Bukovinszki Tamás zárja.

{jb_info}Ne feledjétek, Mátészalkán a Szatmár Múzeum nagytermében várjuk a borkedvelőket, Nyíregyházán viszont helyszínt váltottuk, idén valamennyi rendezvényünket a Hotel Centrál nagytermében szervezzük. Az nyhborozo.hu oldal jobb részén láthatjátok a részletes programot, érdemes csemegézni!{/jb_info}

MEGOSZTÁS