Nyíregyházi Borestek A Paptagot is hozza Juhász Ádám

A Paptagot is hozza Juhász Ádám

708

juhász pincészet 1

Juhász Ádám, az egri Juhász Testvérek Pincészet világjáró borásza zárja az idei Mátészalkai és Nyíregyházi Boresteket december 9-én a Szatmári Múzeumban és december 10-én a Hotel Koronában mindkét napon este 7 órától. Új-Zélandon 10 ezer tonna szőlőből készítettek a közreműködésével bort, utána a legjelentősebb francia pincészeteknél pallérozódott, elég ha csak a Romanée-Contit említjük. 

Egri Bikaver 2011 IMG 5781A fiatalember a következőképpen vall eddigi életútjáról:

– Kezdetekben csak tudat alatt, majd 17 évesen már magabiztosan a szőlő és a bor jelentkeztem, ahonnan a múltból már sok neves, elismert borász került ki. Az egyetem első éve mellett sommelier képzést végeztem, ez idő alatt már aktívan dolgoztam a pincészetben, borkóstolókat tartottam Budapesten és Egerben egyaránt. Tanulmányaimat a szőlészet szakirányon folytattam. Itt találkoztam dr. Lukácsy Györggyel, aki a tanszéki konzulensem lett és a későbbi boldogulásomban sokat segített. Később Új-Zéland felé vettem az irányt, ahol a tervezett szakmai gyakorlatom alatt pont dübörgött a szüret. Voksomat a Yealands Estate mellett tettem le, ahol Tamra Washington és Jeff Fyfe borászok kezei alatt dolgoztam, és a 2011-es szüret alatt 10.000 tonna szőlőből készítettünk borokat.

A B.Sc. diploma megszerzését követően a Vinifera Euromaster képzésen ösztöndíjasként Montpellierben és Bordeauxba töltöttem az első évet. A legjelentősebb francia pincészeteknél volt szerencsém betekintést nyerni a borkészítés fortélyaiba, a teljesség igénye nélkül jártam a Romanée-Conti, Chateau Margaux, Chateau Palmer, Chateau Branaire Ducru, Cos d’Estorunel,  Chateau d’Yquem, valamint kádárüzemeiben Demptos, Seguin Moreau is látogatást tettem. Németországban, Geisenheimben folytatva a kutatási témám a különböző szelektált vadélesztők és hatásuk a bor aromájára volt. 

Sikerült bejárnom Mosel, Rajna, Pfalz és Baden borrégiókat. Mesterdiplomámat Európán kívül, Dél-Afrikában folytattam a Stellenbosch Universityn, ahol pozitív elbírálásban részesültem. Végül kiválasztottam diplomamunkám anyagát, mely a “Lombtrágyázás hatása a Sauvignon Blanc aromájára”  címet viseli…

Egri Pinot Noir Grand selection 2012Ádám a következőképpen mutatta be a Juhász Testvérek Pincészet vezető borait:

Paptag

A családi pincészet legértékesebb dűlőjéről származó nemes illatú vörösbor. Színe szinte fekete, tanninjai érettek és vastagok. Kellemes erdei gyümölcsös illatát semmilyen más ízhez nem hasonlítható nagy töménységű zamat és bársonyos lecsengés kíséri. Tartalmas, hosszú életű vörösbor. Fogyasztását 18C-on ajánljuk. Az optimális fogyasztási idő a palackozást követően 5-8 év.

 Pinot Noir

Egy csodálatos szőlőfajta sajátos stílusú vörösbora Egerből. Kellemes szilva és virág illatát semmilyen más ízéhez nem hasonlítható, esszenciális töménységű zamat kíséri. Karakteres vörösbor, melynek harmóniáját a palackban érlelés teszi teljessé. Ízében harmonikus savszerkezet és bársonyos tanninok érezhetőek. Fogyasztását 16C-on ajánljuk. Az optimális fogyasztási idő a palackozást követően 2-3 év.

 Egri Csillag

Eger új bora, az Egri Bikavér fehér párja az Egri Csillag. Kárpát-medencére és a borvidékre jellemző fehér fajták házasításával készül. Ez az egri fehérbor gyümölcsös zamatokkal adja vissza az itt honos fajták és a termőhely harmóniáját. Az egri Borásztársadalom 100 év elteltével elérkezettnek látta az időt, hogy megalkossa az Egri Bikavér fehér párját. Fogyasztását 11C-on ajánljuk.

 Olaszrizling: (Welshriesling)GESZTENYÉS

Az egyik leggyakoribb szőlőfajta Magyar-országon. Zöldes szalma sárga színű, elegáns megjelenésű fehérbor. Illatában a szép, könnyű virág és gyümölcsös jegyek mellett a finom érleltség is megjelenik. Élénk zamatú karakteres rizlingbor, melynek ízében kiválóan felfedezhető az  olaszrizling fajta-jellegét képző keserű mandula.

 Egri Bikavér Selection

Az egri történelmi borvidék legendás hírű bora. Kékfrankos, Blauburger, Merlot, Cabernet Sauvignon kékszőlő fajták házasításából készült vörösbor. Gazdag bel tartalmú, sűrű, intenzív struktúrájú vörösbor. Robosztus íz a szájban, illatában cigánymeggy, édes fűszerek, dohány és kávé.

 Juhász Rosé primőr

Juhász Testvérek pincészete korszerű technológiájának köszönhetően friss, üde reduktív rosé bort készített A rosé illatában málna, szamóca és piros ribizli aromái fedezhetőek fel, míg a bor ízében friss, pezsgő, üde és lendületes. Fogyasztását 9-10 °C-on ajánljuk.

 Paptag Cuvee Superior 2011 IMG 1044-1Sauvignon Blanc 2015:

Kézzel szüretelt, reduktív technológiával készült illatos, friss fehérbor. Illatában felfedezhetőek a citrusok, trópusi gyümölcsök, bodzavirág és vágott fű. Lendületes, ropogós savakkal rendelkezik.

Egri  Kékfrankos Grand Selection 2009:

Öreg, 50 évesnél idősebb tőkékről szüretelt tartalmas vörösbor. Illatában meggy, édes fűszerek és dohány jelennek meg. Markáns, karakteres bor szép savakkal. Vörös húsok tökéletes kísérője.

 Juhász Cabernet Sauvignon

Mély rubin színű karakteres fajtabor. Intenzív illatában a fekete ribizli, étcsokoládé, érett fűszerek és dohány találkoznak egymással. Karakteres vörösbor, érett savakkal és vastag tanninokkal.

Gesztenyés

A Juhász Testvérek pincészetének Gesztenyés dűlőjéből származó szelekciós tétel ez a bor. Egy tipikus francia házasítás egri kivitelben. Színe mélybíbor tanninjai érettek és vastagok. Illata az aszalt meggyet idézi míg telt zamatát bársonyos lecsengés kíséri, melynek harmóniáját a palackban érlelés teszi teljessé. Tartalmas hosszú életű vörösbor. Fogyasztását 18 °C-on ajánljuk. Az optimális fogyasztási idő a palackozást követően 8-10 év.  

December 9-én és 10-én az alábbi borsort kóstolhatjuk:

  • Sauvignon Blanc 2015
  • Olaszrizling 2014
  • Egri Csillag 2014
  • Rosé 2015
  • Pinot Noir Grand Selection 2012
  • Egri Bikavér Selection 2011
  • Paptag Cuvée 2011
  • Kékfrankos Grand Selection 2009
  • Cabernet Sauvignon Grand Selection 2009
  • Gesztenyés 2012 

juhász pincészet 2

MEGOSZTÁS