Nyíregyházi Borestek Zsiraiék három borvidék borait kóstoltatják

Zsiraiék három borvidék borait kóstoltatják

479

zsirai 5

Ismét egy kuriózum borest: Zsirai Pincészet, amely három honi borvidék borait mutatja be november 18-án a Mátészalkai és november 19-én a Nyíregyházi Boresteken. Mádról, Villányból és Somlóról származó borokat kóstolhatunk mindkét este 7 órától a szalkai Szatmári Múzeumban és a nyíregyházi Hotel Koronában.

zsirai 3

 
Arra már volt példa, hogy egy borászat két borvidék borait kóstoltatta, arra viszont még nem, hogy három borvidékről származó bort mutassanak be. Zsiraiéknál a kezdetben kedvtelésként, a monoton irodai munkából való menekülés reményében induló borászkodás mára egy több borvidéken is jelen levő, összesen 18 hektár szőlőt művelő Pincészetté nőtte ki magát. A tokaji borvidéken, Mádon, a villányi borvidéken, Palkonyán valamint a somlói borvidéken, a hegy déli oldalán, Somlóvásárhelyen rendelkezünk pincével, és kizárólag saját szőlőből készítik a boraikat, tudtuk meg Zsirai Katától, aki nem ismeretlen a nyíregyházi borkedvelők számára, hiszen a HÉJ nyíregyházi regionális kóstolóján már megismerhették a helybeliek. Kata szerint kiváló termőhely, idevaló fajta, lelkiismeretes gondoskodás, jó esztendő a boraik titka. Mondhatni ” hungarikumok” előállításán dolgoznak: mindhárom borvidéken próbálkoznak őshonos, már-már feledésbe merült szőlőfajták termesztésével, a fajtáknak megfelelő művelésmód mellett. 

 

zsirai 2

A borászatot 2011 óta, édesapjuk halála után a Zsirai lányok, Petra és Kata vezetik, hatalmas munkát végezve, és azóta jelentős fejlesztéseket végrehajtva. Ebben segítségükre van Tóth Csaba borász, aki 2008 óta erősíti a csapatot, és gyakorlatilag a pince mindenese. A gyakorlati irányítás azonban már Kata kezében van, aki a vendéglátás, kóstoltatás, értékesítés, fesztiválok mellett egyre inkább belefolyik a szőlészeti és a borászati munkákba is. Mind jobban érezni a saját szakmai elképzeléseit a pince stratégiájában, a szőlészeti munkákban, a borkészítésben, és végeredményként a borokban is. 2005-ben vásárolták az első szőlőterületeiket: Tállyán, Tarcalon és a Mádhoz közel eső, rátkai Padi-hegyen, a hegy legkiválóbb fekvésű részein. Azóta a birtok gyarapodott, és ma már Mádon és a környező településeken (Rátka, Tállya, Tarcal, Tokaj); összesen 13 hektár szőlőterületet művelnek. Mádon olyan remek dűlőik vannak, mint a Betsek (1,2 hektár), a Középhegy (4 ha), a Holdvölgy (0,15 ha) és az Úrágya (0,9 ha). Tállyán a Bohomály (1,1 ha) és a Patócs (0,4 ha) dűlőkben, Tarcalon az Előhegyen (0,4 ha), Rátkán a Padihegyen (4 ha), Tokajban pedig a Teleki (0,4 ha) dűlőben találhatóak a szőlőik. A három legfontosabb tokaji szőlőfajta, a furmint, a hárslevelű és a sárgamuskotály mellett foglalkoznak kövérszőlővel, zétával, de még gohérral is. 

{jb_info}Emellett Villányban és Somlón is jelen vannak, ezekről a területekről is hoznak kóstolásra borokat.{/jb_info}

zsirai 4

Nézzük a november boresteken a kóstolásra szánt borokat:

  • Tokaji Sárgamuskotály 2014
  • Tokaji Hárslevelű 2013
  • Tokaji Furmint 2013
  • Tokaji Furmint 2011
  • Nagy-Somlói Juhfark 2012
  • Nagy-Somlói Házasítás 2012/Somlai
  • Villányi Gavallér 2012
  • Tokaji Hárslevelű Betsek 2011
  • Tokaji Katika Cuvée 2011
  • Tokaji Aszú 6p 2008
MEGOSZTÁS