Húsvét után máris Szeremley és Léránt borokat kóstolhatunk. Április 23-án Mátészalkán a Szatmári Múzeumban, április 24-én Nyíregyházán a Hotel Korona Krúdy Termében a Szeremley Borház és a Léránt Pincészet tartja a két borestet. Szeremley László, Huba fia, az alábbi hat bort kóstoltatja mindkét napon:
- Badacsonyi Olaszrizling 2012
- Badacsonyi Muscat Ottonel 2012
- Budai Zöld 2011
- Badacsonyi Kéknyelű 2006
- Badacsonyi Merlot 2009
- Badacsonyi Olaszrizling késői szüret 2000
Édesapja legendás életéről már több helyről olvashattunk, íme, egy újabb összefoglaló:
Szeremley Huba a pincészetét Szent Orbánról nevezte el, de hazánkban sokkal többen tudnak a névadóról, mint a szentről. Szeremley 1940-ben született Budapesten. A gimnázium elvégzését követően két évig teológiát tanult, majd az orvosi tudományokban mélyült el. Végül gépészmérnökként szerezte első diplomáját Ausztriában, de tanult kint szociológiát is. Nagy kalandja 1967-ben kezdődött, amikor egy sportrepülővel hagyta el az országot. Úgy hírlik, merész akciója után (a lokátorok ingerküszöbe és a vasfüggönynél szolgálatot teljesítő határőrök ébersége közötti szűk sávban hagyta el a szocializmust) Moszkvában megváltoztatták a Varsói Szerződés légügyi doktrínáját. A szökevény élt Ausztriában, Svájcban, Iránban és Nigériában. Gépészmérnökként bányák és erőművek kapcsolatain is dolgozott de leginkább áramot vitt a saját maga által gyártott eszközökön a törzsi kultúrában élő népeknek.. Az itt összekuporgatott vagyonkájával aztán idehaza bejelentkezett Magyarország leggazdagabb emberei közé.
Tőről metszett hobbi borászként kezdett, majd 1992-ben megalapította a Szent Orbán Pincét, amit számos más vállalkozás követett. Rövid ideig volt alföldi és mátrai borász is, de a badacsonyi terasz horizontját sohasem tévesztette el. Kiváló vitorlázó és távsakkozó, emellett nagyivó és meleg szívű, a barátainak mindig mindenben segítő úriember. Tartoznak is neki elég sokan. Aligha kételkedhetünk abban, hogy ő a hazai borászat legszínesebb egyénisége.
Közel két évtizedes borászati munkássága első harmadában nagyon határozottan jelölte ki a badacsonyi stílusirányt: egyrészt újra hangszerelte a nagyüzemi igénytelenséggel lejáratott hagyományos fajtákat (szürkebarát, kéknyelű), másrészt korát megelőzve dinamikus dizájn elemekkel jelent meg a piacon. A Szeremleyre jellemző ellenőrizetlen kreativitás (értsd: nem tud úrrá lenni az ötletein és önnön tetterején) aztán elsodorta más irányba, s ez a (nevezzük így:) útkeresés töltötte ki működése második harmadát. A Helvéciai Állami Gazdaság megvétele vagy a nagygombosi birtokalapítás nem tartozott a legjobb húzásai közé, de erejét bizonyítja, hogy a Badacsonyra koncentrálva (harmadik harmad) újra nagy borokkal van jelen a piac.
A sok változás közepette az indulást követően az étterem kapta meg a szent nevét és a borászat néhány év múlva Első Magyar Borház – Szeremley Birtok Kft. néven kerekedett ki. Mindezt azok számára foglalom össze, akik korábbi évjáratok borait gyűjtve esetleg nem igazodnak el a nevek között.
És ami a badacsonyi borokat illeti: legfőbb erényük, hogy badacsonyinak akarnak mutatkozni. Mineralitásukon ugyanakkor – mint minden jobb helyen – átüt a fajtákra jellemző gyümölcsösség, virágosság vagy fűszeres jegy.
„Minden magyar férfi életében egyszer felbukkan az ősi vágy, hogy legyen egy kis szőlője, pincéje és saját bora, melyet ünnepnapokon a családi asztalra tehet.” E gondolat vezérelte az önműködő, filozófikus hajlamú, nyitott borembert, aki mostanra többek között hét pincét és 150 hektár szőlőterületet mondhat magáénak.
S még egy gondolatmenet, tűnődőknek, gasztronauta blogger szerkesztésében: „Amikor mások kivágták a kéknyelűt és chardonnay-t telepítettek, én kivágtam a chardonnay-t és kéknyelűt, budai zöldet, bakatort telepítettem. Semmilyen másik nációnak nincs olyan alapja a borkultúrában, mint nekünk – gondoljunk akár a franciákra, vagy a görögökre is. Mi ezt az őshazából hoztuk magunkkal, már benne van a génjeinkben. De itt is tisztázni kell a gyökereket, a borainkkal, szőlőinkkel is vissza kellene menni azokhoz az őshonos fajtákhoz, amelyeket elvesztettünk, amikor ráálltunk a világfajták termesztésére. Pár perccel éjfél előtt el kellene menni az őshazába, és onnan elhozni azokat a szőlőket, amelyeken nem csak a magyar, hanem a görög és a római borkultúra is alapszik.”
(forrás. elitbor.hu)
