
Már a Karácsony hangulata lengte be a Korona Hotel dísztermét – talán egy kicsit Lakatos Tibi ünnepi bejglijének köszönhetően is – amikor megérkezett a terembe Berecz Stéphanie, és Sike Tamás, hogy kiváló boraikat kellemesen kóstolgatva zárhassuk az esztendőt és a 2013-as Borest évadot.
{jb_redbox}Szépszámú borbarát várta oldott hangulatban a két borászt, hiszen az előzetes borsorok jó pár ínyenc tételt ígértek. Sike Tamás kezdett, egy friss, üde rozéval, majd egy olyan veretes Szürkebarátot és egy olyan sziporkázó, sokszínű Olaszrizling Válogatást mutatott be, amelyre már a sokat próbált bor ínyencek szemébe is könny szökött.{/jb_redbox}
Az már korábban is kiderült, hogy Tamás – oszlatva a szokásos sztereotípiákat – szíve szerint szakítana Egerben a vörösborok dominanciájával, és a történelmi hagyományokat felelevenítve inkább a fehérborszőlők felé vinné Eger szekerét. Megízlelve csúcs fehérborait, törekvését rögtön megértettük, szakértelmét, elhivatottságát, jó ízlését mindjárt megsüvegeltük.
Képzeletbeli kalapunkat időnk sem volt visszailleszteni fejünkre, mert jött Stéphanie, és bájos könnyed előadásával rögtön belopta magát a borkedvelő nagyérdemű szívébe. Nemkülönben csodálatos boraival, melyekből talán a legnagyobb meglepetést a különböző értelmezésű hárslevelű csodák váltották ki a nagyérdeműből.
Az is rövidesen kiderült, hogy bár Stéphanie nagyra becsüli a furmintot, maga is remek borokat készít belőle, ugyanakkor egy kicsit most divatnak is érzi a mindent ellepő furmintáradatot, és hogy az ő szíve csücske bizony a hárslevelű. Úgy gondolja, és persze remekműveivel bizonyítja is, hogy ugyanolyan nagyra hivatott fajta, mint tokaji rokona, és érdemes vele kiemelten foglalkozni, minden igényes borásznak a tokaj-hegyaljai borvidéken.
{jb_redbox}Szerencsére lassan pergett a 12 bort felvonultató kóstoló, kialakultak kellemes beszélgetések, jó néhány kérdést is megválaszoltak borász vendégeink, és fél 11 tájban szomorúan konstatáltuk, hogy elérkeztünk a két utolsó tételhez az esztendőben. Ez a két tétel egyébként méltó koronája volt az egész évad igényes szellemiségének, Sike András egy gyönyörű Cabernet Franc Válogatással, Berecz Stéphanie egy hibátlan, és ma már ritkaságszámba menő Édes Szamorodnival búcsúzott.{/jb_redbox}
A búcsú előtt kisorsoltunk egy Sike és egy Berecz bort melyekre a kvíz hibátlan kitöltésével lehetette aspirálni. Az év végi szerencse ezúttal két hölgynek kedvezett, Bede Józsefné és Dobosné Anzselika vihette haza a karácsonyi fehér asztalhoz a két borkülönlegességet.
{jb_info}Nekünk pedig nem maradt más hátra, minthogy megköszönjük a két borásznak a boraikkal és előadásukkal szerzett nagy „élménycsokrot”, megköszönjük támogatóinknak Poroszka Ottónak, Lakatos Tibornak, Bede Józsefnek, Kola Jánosnak, Maleczki Tamásnak, Leövey Péternek, és Varga Balázsnak egész évi nagyvonalú hozzájárulásukat a Borestek színvonalához, és megköszönjük vendégeink, borbarátaink egész évi érdeklődését, kitartását a magyar borkultúra nemes ügye iránt. A magunk részéről pedig annyit tennénk hozzá, hogy 2014 januárjában FOLYTATJUK…. (Wunderlich Lojzival){/jb_info}
Képeinket a fotóra kattintva nézheted meg
A rendezvény kiemelt támogatói:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |



































