
December 19-én, csütörtökön 19.00-tól a Hotel Koronában kerül sor a Nyíregyházi Borestek, 2013-as évadzáró, ünnepi kóstolójára, melyet ezúttal az egyik legtehetségesebb, és legkedvesebb tokaj-hegyaljai borász hölgy, Berecz Stéphanie és az egri borvidék egyik legkiválóbb borásza Sike Tamás prezentál a borkedvelő nagyérdeműnek!
{jb_redbox}
A karácsonyi hagyományunk sem szakad meg, hiszen mindkét remek borászt saját borvidékük megválasztotta már az Év Bortermelőjének, és biztosak vagyunk benne, hogy a 2013-as esztendő magas színvonalú Borestjei után Stéphanie, és Tamás is tudnak még új színeket rajzolni mindenki bortérképére.{/jb_redbox}
Az előzetesen nagy érdeklődéssel várt bemutatón a tokaji és az egri borok eszenciáját illusztráló különleges, – 6+6 borból álló – borsorral lép a borínyencek plénuma elé a két kiváló borász, remélve, hogy a 2013-as évad utolsó ünnepi Borestje is emlékezetes élményt nyújt a nyíregyházi borbarátoknak.
{jb_redbox}A jó borok mellé, ahogy kedves vendégeink már megszokhatták, remek borkorcsolyákat szolgálunk fel, a Vela Pékség és a Madahús jóvoltából, és lesz természetesen karácsonyi meglepetés is!{/jb_redbox}

A Boresten terítékre kerülő borsor már készül, következő levelünkben közzé is tesszük!
A borest ára: 6000 Ft.
További folyamatos információ:
Máthé Csaba 20/ 9656-444
Nagy Gábor 20/397-1915
A rendezvény kiemelt támogatói:
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |


































