Cseh Sörnapok 2014 Habos Hraballal hívogatunk

Habos Hraballal hívogatunk

737

1444

„Vladimír és Bondy és én annyira szerettük a sört, hogy amikor az elsőt az asztalunkra tették, hát hárman megrémisztettük az egész kocsmát, kézzel leszedtük a habot, bekentük vele az arcunkat, a hajunkba dörzsöl­tük, mint a pajeszukat cukros vízzel kenegető zsidók, a második sörnél megújráztuk a habos kenegetést, úgy­hogy már messziről csillogtunk és illatoztunk a sörtől. Bár diákos csíny volt ez, főleg a sör iránti rajongásunkat és a belőlünk feltörő fiatalság lelkesedését fejezte ki. Sörjampecek voltunk…”

Bohumil Hrabal Gyöngéd barbárok című regényéből idéztünk a II. Cseh Sörnapok hetében. Május 22-25-e között a Korzó melletti szabad területen a 100 éve született Hrabalra emlékezünk, 5 perces sörszilánkok keretében műveiből fogunk idézni. Sörjampecek a héten nem leszünk, viszont a habot habbal, a sört sörrel fogjuk inni, vagy ahogy már korábban megfogalmazták: Hrabalt habbal! Megérte egy hetet várni, mert közel 30 fokos, izzasztó hőséget jelez a meteorológia erre a hétre, vagyis a mi hetünkre, a cseh sörök bevonulására. 20 dalia, habos ital lépeget majd felénk, úgyhogy össze kell szedni magunkat csütörtöktől vasárnapig. Csütörtökön négy órakor nyitunk, aznap egy habos Hraballal kedveskedünk, pénteken és szombaton már sörivó versenyre várjuk a bő torkú jelentkezőket, akik a helyszínen adhatják le neveiket. Mindkét este 8 órakor startol a nagyszabású sörivó verseny. Természetesen nem maradhat el a rezgő csülök, a fantasztikus sztrapacska sem, úgyhogy alapokat, fedőket tudunk a sörökre tenni.

 1439

Csak azért, hogy ne felejtsük el, nézzük a sörök összegzését:

KONRAD KAPUCÍN másolataKonrad Kapucín

  • A barnasör aromája enyhén édeskés, ezt fűszeres maláta és keserédes csokoládé íz váltja, majd az utóízben felbukkan a pörkölt maláta és a könnyű, alig észrevehető keserűség.
  • Alkohol: 4,4%
  • Balling: 11°

Konrad ESO polotmavé

  • A különleges řezaný ležák leginkább egy viennára hajaz. Az első kortyokban egy jól kiegyensúlyozott sört élvezhetünk, mely aztán a végén élénk komlós vonulatot mutat fel.
  • Alkohol: 4,7%
  • Balling: 11°

Konrad 12° světlý ležák

  • Típusához képest erős, testes, arany színű sör, sűrű habbal és összetett ízekkel, melyben a maláta frissesége és a komló keserűsége egyformán érvényesülnek
  • Alkohol: 5,2%
  • Balling: 12°

 Postřižinské Tmavý ležák

  • Sötétbarna színű, közepes testes, kellemes karamellás és gyümölcsös aromájú illat és íz, a keserédes lecsengésű sörben.
  • Alkohol: 4,5%
  • Balling: 11°

POSTŘIŽINSKÉ FRANCINŮV LEŽÁKPostřižinské Francinův Ležák

  • Aranysárga színű sör, gyönyörű kemény habbal, gyümölcsös, keserédes, fűszeres ízzel. Utóíze enyhén száraz, kellemes.
  • Alkohol: 5,1%
  • Balling: 12°

POSTŘIŽINSKÉ FRANCINŮV LEŽÁK

  • Borostyán színű, illatos, közepesen testes sör, kevés karamellás édességgel, az utóízében felbukkanó finom komló aromával.
  • Alkohol: 5,3%
  • Balling: 13°

Žatec  Baronka Premium

  • A nőies név egy férfiasan testes, pilseni jellegű, komlókarakteres prémium sört takar.
  • Alkohol: 5,4%
  • Balling: 12,7°

Žatec Strong

  • A német duplabakok világát idéző, erős, karakteres sör, de jól kiegyensúlyozott és veszélyesen itatja magát!
  • Alkohol: 7,3% 
  • Balling: 16° 

1533

Žatec Dark

  • Klasszikus cseh tmave (=feketesör), a szokásosnál sűrűbbre és testesebbre főzve, gazdag karamell malátás ízvilággal.
  • Alkohol: 5,7 
  • Balling: 14,5°

BOHEMIA REGENT PREZIDENTBohemia Regent Prezident

  • Gazdagon komlózott, mégis malátás karakterű, a szűretlen sörök frissességét idéző sör.
  • Alkohol: 6%
  • Balling: 14°

Bohemia Regent  Petr Vok

  • Az Anton Dreher nevével fémjelezett bécsi típusú – sörök lassan feledésbe merülő ízvilágát idéző, finoman malátás, mahagóni színű sörkülönlegesség.
  • Alkohol: 5,2% 
  • Balling: 13°

Pernštejn Granat

  • Speciális, testes sör, vörösesbarna színnel. Jellegzetes keserédes íze és finom malátás illata a különleges eljárással készült malátának köszönhető.
  • Alkohol: 4,6%
  • Balling: 13°

Pernštejn Kvasňák

  • Az utolsó szépítő szűrés elhagyásának köszönhetően a sör komlós zamatát és malátás karakterét teljesebbé teszi – az ital elvárt zavarosságát is okozó – visszamaradt sörélesztő.
  • Alkohol: 5,6%
  • Balling: 12°

Pardubický Porter

  • A porter elnevezés itt nem a típusra, hanem a sör erejére utal. A Pardubicky Porter sűrű, fekete ízbomba, melyben azonban szerencsésen ötvöződik a komló keserűsége és a maláta édes íze.
  • Alkohol: 8%
  • Balling: 19°

NOVOPACKE PIVO KUMBURÁK

PARDUBICKÝ PORTER

  • Klasszikus ležák, friss, élesztős karakterrel, erőteljesen komlós aromával, melyet finoman ellenpontoz enyhén édeskés íze.
  • Alkohol: 5%
  • Balling: 12°

Podkrkonošský speciál tmavý

  • Négyféle malátával főzött sör, amelyet, pörkölt maláta illat valamint, hosszantartó keserédes íz jellemez.
  • Alkohol: 6,3%
  • Balling: 14°

Novopacke Cherry Beer

  • Típusához képest ez a cseresznye ízesítésű sör, egyáltalán nem édes, finom keserűség és visszafogott gyümölcsös aroma jellemzi .
  • Alkohol: 4,1%

Cerna Hora  Velen

  • A Velen búzasör az egyik első a cseh felsőerjesztésű sörök műfajában. Elvileg a német búzasörök mintájára készül enyhén fűszeres illata és gyümölcsös zamata  már-már a wit – azaz a belga búzasörök – világát idézi.

Cerna Hora Refresh brusnice

  • A vörös áfonyával és grapefruittal ízesített Refresh 2,2 százalékos alkoholtartalmával remek frissítő ital, melyet a sörkoktélok kedvelőinek ajánlunk.

Cerna Hora Refresh limetka

  • Az alacsony alkoholtartalmú sör, a klasszikus radlerek mintájára felerészben a helyi ležák, felerészben limeos-narancsos üdítő keveréke.

 1445

Kiemelt támogatók:

alpin Vela logo vela auto logo
  woodex 
MEGOSZTÁS