Borestek Ismét Kovács Anti zárja a borszezonunkat!

Ismét Kovács Anti zárja a borszezonunkat!

1253

Idén is exkluzív boresttel zárjuk a szezonunkat! Csakúgy mint tavaly, ebben az évben is Kovács Antal örökös sommelier magyar bajnok lesz a Nyíregyházi Borestek záró, december 14-i, csütörtöki vendége 19 órától a Chloé New Yorkban nagytermében. Anti 8 igazán különleges, kézműves bort kóstoltat.

Egyedi stílus, különleges látásmód, igazi kézműves borok kóstoltatása.

Ez jellemzi Kovács Antit, akit tavaly decemberben annyira megkedveltünk, hogy idén is meginvitáltuk a záró borestre. Anti örökös sommelier magyar bajnok lett, s 7 éve elindította életének egyik legfontosabb vállalkozását, küldetését a pinceáron.hu üzletet, ahol hazai különleges, kis szériás, kézműves borokat lehet vásárolni. A pinceáron.hu lehetőséget nyújt bárki számára, hogy akár egy üveg, akár egy kartonnyi bor erejéig hozzáférjen a manipulációktól mentes borokhoz. Anti pedig nem tesz egyet, keresi, kutatja a borok manipulációját elutasító kézműves borászatokat és az általuk készített borokat közvetíti a fogyasztóknak.

Pályafutása 1989-ben pincértanulóként a Légrádi testvérek éttermében kezdődött, ahol a vendéglátást művészetnek tekintették, ahol pincérként már hitelesen tudta ajánlani a borokat. Beiratkozott sommelier képzésre, amely annyira megtetszett neki, hogy elhatározta, egész életében ezzel fog foglalkozni. Gajdics Péter óta tudjuk, a sommelier a lusta pincér, aki a töltögetés helyett inkább beszél a borról, a töltést hagyja a pincérre. Anti valószínűleg így gondolkozott, elvégezte a tanfolyamokat, versenyeket nyert, hét évet töltött a Gundelben, majd Zwack Péter saját cégéhez csábította. Akkor szembesült azzal, hogy neves borászok engedélyezett, legális eljárásokkal, segédanyagokkal segítenek rá a bor minőségére. Ahogy ő fogalmaz, Szepsy Furmintja „megmentette”. Érezte, hogy az a bor, maga a hegy, a nap és a növény legjava, ez kerestem, kiáltott fel! A bort, ami egyedi, megismételhetetlen és egy adott évjárat gyermeke. Kimondhatta végre, hogy ezek a borászok kézművesek, a borvilág kortárs művészei – a kézműves borászok. Ekkor alakította ki egy barátjával a pincearon.hu vállalkozást, ahova csak természetes bor kerül!

A pinceár maradt, de az egy raklapot kinőtték, hiszen az indító egy raklap azonban már rég nem egy, és a hobbi sem hobbi már, hanem küldetés. Egy küldetés, amely minden egyes kézműves palackban benne van, és minden egyes kihúzott dugóval tovább él!

A kóstolásra szánt borok:

  • Benyák Zoltán Kunsági Pozsonyi Fehér 2016
  • Somló Kincse Kispince Somlói “Bazalt” 2016
  • Kúcs Gyula Villányi Néró Rosé 2017
  • Ráspi Soproni Rosé 2016
  • Csutorás Ferenc Egri Kadarka 2015
  • Kecze-Hady Pince Balatoni Portugieser 2016
  • Kohári Pince Egri “Retur” 2016
  • Kékhegy Pince Mátrai “Andezit” 2015

Bővebb információ és előzetes jelentkezés: Máthé Csaba (20/9656-444, mathe.csaba001@gmail.com), Nagy Gábor (20/397-1915, gazi.kft@chello.hu)

MEGOSZTÁS