Belga Sörnapok 2016 Trollosan nosztalgiázhatunk a Belga Sörnapokról

Trollosan nosztalgiázhatunk a Belga Sörnapokról

3511

Nem váltunk trollokká a Belga Sörnapok másnapján, bár, becsületünkre legyen mondva, tisztességesen kóstolgattunk. Negyedszer invitáltuk a belga sör szerelmeseit május 26-28-a között a Korzó melletti szabad területre, ahol trollok, kék elefántok és aranysárkányok formájában érkeztek a finom nedűk, s mi kellemesen alámerültünk a néhol aranyló, néhol színes sörfolyamba. 

Ez elég erős volt! Mármint a rendezvény, s vele együtt néhány belga sör, amelynek alkohol erőssége bőven kívül volt a tízes skálán. Pedig csúszott rendesen, de nagyon kellett vigyázni, mert másnap a tükörbe nézve akár trollokká válhattunk. A mértéktelen trollos sör hatására másnap reggel a tükörből egy hasonmás nézhet vissza, ráncos képpel, elálló fülekkel, táskás szemekkel. Szerencsére ilyen fotókat nem kaptunk senkiről, úgyhogy csak sikerült átvészelni a három napos belga sörfolyamatot trollos beütés nélkül.

Pedig volt bőven kísértés, hiszen a több mint 30 fajta sör igencsak próbára tette szervezetünket. Acélosan bírtuk, próbálgattuk feszegetni a határokat, ki-ki kedvence szerint kóstolta vissza a világos mondjuk szűretlent, az apátsági kesernyésen induló, majd a torkodban mézédessé váló barnát, vagy az erőteljes meggyest. Megunhatatlanok! Szerintem a belga söröket nemtől, korosztálytól függetlenül mindenki szereti, még a legnagyobb borosok, vagy pálinkások sem tudtak ellenállni, s belekortyolgattak egy-egy pohárba. A hangulat frenetikus volt, nagyszerűen éreztük magukat, éjszaka tirpák sárkányként „repültünk” haza!

Jöhetnek a fotók, érdemes trollosan nosztalgiázni Kerekes Kata és Zoli fotói láttán!

phoca_thumb_l_6513

MEGOSZTÁS