VII Nyíregyházi borbál Hagyományos paraszti sonka az Év embere gálán

Hagyományos paraszti sonka az Év embere gálán

671

sonkatalAz idei év legszebb sonkáját küldi kóstolónak az Év embere díjkiosztó gálára a megyénkből, Ömbölyből származó Debreceni Tibor, a Magyar Sonkalovagrend elnöke, aki szerint:  a sonka, mint hagyományos magyar termék, olyan érték, melyet védelmezni, óvni kell, hogy megmaradhasson az utókornak, és a jelen kor is élvezhesse elődei tudományát, szokásait, ápolhassa annak fennmaradását.

A Sonkalovagrend  összefogja a megmaradt hagyományos sonkagyártókat. Az elnök elmondta, a sonka olyan állat combjának vagy farának húsa, amelyet levágásra nevelnek, de gyakran csak a disznó lábából származó húst nevezik így. Fogyasztható nyersen, pácolva és sütve is, de nagyon sok helyen különbözőképpen megfüstölik. A füstölt sonkák közé tartozik az olasz prosciutto (híres képviselője a pármai sonka), a spanyol jamón serrrano és a jamón ibérico, az angol yorki sonka, a belga ardenneki füstölt sonka és a vesztfáliai boróka fölött füstölt sonka. Az Egyesült Államokban minden állam saját, jellegzetes sonkát készít, ami lehet füstölt és füstölés nélkül készített is. Kína leghíresebb sonkája a füstölés nélkül készített Jinhua-sonka.

Az elnök így folytatta: Azért alakult meg a lovagrend, hogy olyan fesztivált tudjunk rendezni, ahol a húsvéti sonkahagyomány, a hagyományos sonka, és a hungarikumok népszerűsítése a fontos. Ma már alig esznek az emberek sonkát. A húsvét is sokaknál eltelik úgy, hogy legfeljebb egyszer, egyetlen fogásként esznek belőle. Pedig amikor gyerek voltam, mi két napig mást sem ettünk, csak húsvéti ételeket (főtt kolbászt, sonkát, tojást). Sonkát egész évben enni kell. Szabolcs megyében nőttem fel, a családunknál, mint paraszti családnál rendszeresek voltak a disznóvágások. De akkor nem engedtek a komolyabb fogásokhoz. Legfeljebb vizet hordhattunk a kútról vagy pucolhattuk a disznó körmét. Soha nem gondoltam volna, hogy később mindennapos szereplője lesz az életemnek a hús. A pecsenyesütésből húsfeldolgozó üzem lett egy mintabolttal itt Bábolnán, és hogy gazdája legyen a sonkafesztiváloknak, megalapítottam a sonkalovagrendet. A borlovagrendek mintájára alakultunk azzal a céllal, hogy összefogjuk a tradicionális termelőket. Sajnálatos viszont, hogy egyelőre kevesen csatlakoztak hozzánk, négy évvel az indulás után még csak tízen vagyunk tagok, ennek jó részét a család teszi ki. De nem csüggedünk, reméljük, hogy ahogy haladunk a fesztiválszervezéssel, ami jövőre az ötödik lesz, úgy jönnek majd rá egyre többen, milyen jó dologról van szó.

{jb_info}Nemrégen írtam a mezőgazdasági Miniszternek, kezdeményezve a Magyar sonka védelmébe, szakmai szervezetekkel egyeztetve sonkatörvényt alkossunk.{/jb_info}

Azért, hogy a sonka egyre népszerűbb legyen, sonkafesztivált rendeznek Bábolnán, idén már hetedik alkalommal hirdették meg március 23-24-én.

 

A RENDEZVÉNY FŐTÁMOGATÓJA: 
Marso logo 01 allo cube

 

A RENDEZVÉNY KIEMELT TÁMOGATÓI:

 

vela auto logo
VELA AUTÓ KFT. VOLVO MÁRKAKERESKEDÉS

 

tarpa logo masolata

 

Vela logo

 

Szabolcs RGB

 

agroforg
husqvarna

 

chocome

 

MEGOSZTÁS