Belga Sörnapok 2015 Az aranysárkány habosan vagy két lábon jár

Az aranysárkány habosan vagy két lábon jár

673

6625

A trollok letámadtak bennünket, másnap reggel kék elefántos árnyakat is láthattunk! Így összegezhetnénk a III. Belga Sörnapokat június 4-6-e között a Korzó melletti szabad területen.

{jb_redbox}Persze ahhoz, hogy másnap reggel kék elefántokat vizionáljunk, a kelleténél többet kellett inni mondjuk a trollos, a sátános, a trappistás, vagy éppen a kék elefántos sörökből.{/jb_redbox}

Vállaltuk a megpróbáltatást, túlestünk a reggeli árnyakon és inkább lettünk trollok, vagyis ráncos képű, elálló fülű emberkék, de nem hagyhattuk ki a belga söröket. Ők évszázados hagyományok alapján készítik a söreiket, a világost, a szűretlent, az édeskésen barnát, vagy a gyümölcsöset, közte is a világhírű meggyest. Az alkohol foknál is nagyszerű a variáció, hiszen ezek a könnyed 3-4 fokosnál kezdődnek, aztán igazán bedurvulnak a 11 fokosig. Csúszik lefelé a torkon, azzal nincs is baj, de az utóbbiból két-három, vagy akár négy korsó után már lebeghet felettünk a kék elefánt, vagy jöhet az aranysárkány! Ennek két váll faja van: habos nedű és két lábas formában! Kinek melyik jár!

Fotóinkat ismét Kerekes Kata és férje, Zoli készítette, trollkodjatok rajtuk!

 6716
Gépgalériánkat a fotóra kattintva nézheted meg.

MEGOSZTÁS